antifa erőszak
Gulyás Gergely: Európa válaszút elé ért, de a változást demokratikus keretek közt lehet megvalósítani – Kormányinfó (VISSZANÉZHETŐ)
Bár eddig kezelhető volt a tagállamok közötti nézetkülönbség a háború megítélésével kapcsolatban az unió egyes tagállamai és Magyarország között, jelenleg úgy látszik, a nyugati nagyobb államok nem a kompromisszumra törekszenek, ehelyett a hazánk elleni zsarolás eszközeit alkalmazzák – fogalmazott az aktuális Kormányinfón Gulyás Gergely. A kancelláriaminiszter kiemelte: Európában változásra van szükség, hogy a közös megoldások szándéka lépjen a zsarolás helyébe, az EP-választás pedig lehetőséget biztosíthat erre.Se csótányok, se patkányok, van viszont Skype és tolmács – Az igazság a Hammerbande-terrorista cellájáról (Galéria)
Megnéztük, hogy miért is sír a magyar börtönök miatt a budapesti antifa támadások miatt letartóztatott szélsőbalos olasz aktivista, és nem lepődtünk meg: a cella olyan, amilyennek az ember a börtönt elképzeli, az ellátás olyan, amilyen a börtönben kijár, sőt, talán egy kicsit jobb is, mint amire számítanánk, hiszen a külföldi rabok kapnak tolmácsot is, de ha esetleg vegán étrendet kérnek, azt is megkapják. Meglepődni csak akkor tudtunk volna, ha a terrorista véletlenül igazat mond.Meloni még Orbánt is felhívta a magyarverő olasz antifa miatt
Telefonon tárgyalt a magyarverő antifák egyik olasz tagjának ügyében Giorgia Meloni olasz kormányfő és Orbán Viktor. A baloldali Corriere della Sera úgy tudja, Meloni „a magyar igazságszolgáltatás függetlenségének és autonómiájának teljes tiszteletben tartására” hívta fel a magyar miniszterelnök figyelmét.Három évet kapott az egyik magyarverő német antifa
Három év fegyházbüntetésre ítélte a három, külföldi állampolgárságú vádlott egyikét, egy német férfit a tavaly februári budapesti antifasiszta ("antifa"-) támadások ügyében hétfőn, előkészítő ülésen a Fővárosi Törvényszék.Beismerte tettét Tobias Edelhoff, az embervadász antifa Hammerbande kiképzője, 3 év fegyházat kapott (videó)
Bűnszervezetben való részvétel miatt bűnös a 30 éves Tobias Edelhoff, a hírhedt német antifa rohamosztag, a Hammerbande kiképzője. Ezért 3 év fegyházra ítélték ma elsőfokon a Fővárosi Törvényszéken a tavaly februári budapesti embervadászat miatti per előkészítő ülésén. A szélsőbalos antifa beismerte: elkövette a vádban foglaltakat, és lemondott a tárgyalásról való jogáról. Elvtársai a szélsőbalos szellemiségben és a vádiratban ugyanakkor tagadnak. A 39 éves olasz Ilaria Salis és a német Anna Christina Mehwald tagadja a vádakat, utóbbi még azt is, hogy a Hammerbande tagja volna. A vád szerint mindhárman részesei voltak a tavaly februári budapesti embervadászatnak.A Budapesten embervadászatot tartó antifa Hammerbande az új Rote Armee Fraktion (RAF) terrorszervezet? (videó)
A szászországi belügyminiszter, Armin Schuster az új Rote Armee Fraktion (RAF) színre lépésére figyelmeztet a budapesti embervadászat elkövetői, a Hammerbande szélsőbaloldali német antifa rohamosztag kapcsán. A Hammerbande 20 tagja vonult illegalitásba. időközben újabb embervadászt kaptak el, ezúttal Milánóban. Az eredeti RAF egyébként Budapesten is követett el terrortámadást: december 23-án lesz 32 éve, hogy két RAF-terrorista felrobbantotta az Izraelbe tartó orosz zsidók autóbuszát.Berlinben kapták el és letartóztatták a budapesti embervadász rohamosztag, a Hammerbande német tagját (videó)
A februári budapesti embervadász rohamosztag tagja, Simeon Ravi Trux lebukott! A német antifát súlyos testi sértés miatt európai és nemzetközi elfogatóparanccsal keresi a Budai Központi Központi Bíróság. Trux a hírhedt antifa Hammerbande tagja és bűntársaival részt vett legalább három ember megtámadásában és brutális összeverésében Budapesten. Most letartóztatták Berlinben és bíróság dönt, kiadható-e Magyarországnak, vagy sem.Már világszerte keresik a budapesti embervadászat antifáit, a német rohamosztag, a Hammerbande tagjait (videó)
Immár nemcsak Európában, hanem a világ minden országában kerestetik a magyar hatóságok azokat a zömmel német antifákat, akik februárban embervadászat részesei voltak Budapesten. Az illetékes bíróság november 28-án bocsájtotta ki ellenük a nemzetközi elfogatóparancsot. A hírhedt német antifa rohamosztag, a Hammerbande tagjainak elfogása a német hatóságoknak is érdekük, mivel Németországban is vád alatt állnak. A PS most megmutatja, mi a különbség a körözés, az európai, illetve a nemzetközi elfogatóparancs között.Német szociáldemokrata politikus méltatta a Hammerbande körözött antifás rohamosztagosát
Újabb botrány érlelődik a német belpolitikában. A szélsőbalos antifákat rendre bemutató Dokumentation Linksextremismus leleplezte a Twitter-oldalán: a februári budapesti embervadászat miatt körözött, 20 éves jenai Paula Leoni Pretzel-t néhány éve az SDP (Szociáldemokrata Párt) politikusa, Christoph Matschie méltatta. Az akkor 16 éves Pretzel 10 hónapos amerikai cserediákprogramra készült. Jogos a kérdés: hogyan kerül egy, az USA-ba diákvízummal beengedett német diáklány az antifa hírhedt rohamosztagába, a Hammerbande soraiba?Ajánljuk még

















