Pesti Srácok

Német szociáldemokrata politikus méltatta a Hammerbande körözött antifás rohamosztagosát

null

Újabb botrány érlelődik a német belpolitikában. A szélsőbalos antifákat rendre bemutató Dokumentation Linksextremismus leleplezte a Twitter-oldalán: a februári budapesti embervadászat miatt körözött, 20 éves jenai Paula Leoni Pretzel-t néhány éve az SDP (Szociáldemokrata Párt) politikusa, Christoph Matschie méltatta. Az akkor 16 éves Pretzel 10 hónapos amerikai cserediákprogramra készült. Jogos a kérdés: hogyan kerül egy, az USA-ba diákvízummal beengedett német diáklány az antifa hírhedt rohamosztagába, a Hammerbande soraiba?

Ismét bebizonyosodott, ezúttal Németországban, hogy a szélsőbal és a baloldal között vékony a mezsgye. A 20 éves jenai Paula Leoni Pretzel ellen október 30-án adott ki nemzetközi elfogatóparancsok a Fővárosi Főügyészség, bűnszervezetben elkövetett súlyos testi sértés miatt. A megalapozott gyanú szerint Pretzel egyike volt azoknak a Hammerbande-rohamosztagosnak, akik februárban Budapesten, öt helyszínen brutálisan összevertek kilenc embert. A német Dokumentation Linksextremismus nevű szakportál Twitter-oldalán szenzációs hírt közölt. Mint írják, a Németországban – is – bűnvádi eljárások sorával szembenéző terrorista Hammerbande jól láthatóan kapcsolódik a legmagasabb SPD-körökhöz. Paula Pretzelt ugyanis négy éve még a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa, a Bundestag volt tagja, Christoph Matschie méltatta abból az alkalomból, hogy az akkor 16 éves Pretzel cserediákprogramban 10 hónapos amerikai útra indult.

Az Ostthüringen Zeitung online oldala így írt erről:

PestiSracok facebook image

A Dokumentation Linksextremismus felteszi a kérdést:

A kérdés egyelőre megválaszolatlan, mint ahogy az is, Pretzel végül is hol töltötte azt a bizonyos tíz hónapot az USA-ban és mit tanult? Köze van-e a tanultaknak ahhoz, hogy az antifa hírhedt német rohamosztagjához, a Hammerbandéhoz csatlakozva részt vett Budapesten a februári embervadászatban?

Falkaként rontottak áldozatukra Gazdagréten a Hammerbande rohanosztagasai (Ipari kamera felvétele)

Emlékezetes: idén februárban, a Becsület-napi rendezvények kapcsán Budapesten öt helyszínen kilenc embert vert össze brutálisan a Lina Engel vezett Hammerbande 12 német tagja, illetve a hozzájuk csatlakozó három olasz, egy-egy szír és albán. Két német rohamosztagost – egy-egy férfit, illetve nőt –, valamint egy olasz nőt elfogtak a BRFK nyomozói. Ellenük a minap emeltek vádat.

Nézzük, a Hammerbande mely tagjait, illetve szimpatizánsait körözik bűnszervezetben elkövetett súlyos testi sértés miatt a magyar hatóságok a februári embervadászat miatt.

  1. Theo Linus Müntnich, 22 éves, Paul Joscha Müntnich öccse
  2. Paula Leoni Pretzel, 20 éves
  3. Luca Amelie Schaller, 21 éves
  4. Simon Ravi Trux, 23 éves (valamennyien németek)
  5. Romeo Anselmi, 23 éves
  6. Gabriele Marchesi, 23 éves (mindketten olaszok)
  7. Zaid al-Tayeb, 20 éves szír
  8. Rexhino Abazaj, 31 éves albán

További hat Hammerbande-tagot, köztük Engel szeretőjét, a banda szellemi atyját, Johann Guntermannt súlyos testi sértés mellett közösség tagja elleni erőszak miatt is keresik. Guntermann mellett Clara Judith Wittkugel, Moritz Christian Schröter, Paul Joscha Müntnich, Nelle Philippine Aschoff és Emilie Samira Dieckmann szerepel a nemzetközi körözési listán.

Kiemelt kép: Az embervadászat miatt körözött Paula Leoni Pretzel az SDP politikusával, Christoph Matschie-val. Forrás: Ostthüringen Zeitung/Michael Gross

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.