antifa erőszak
Feladná magát a Budapesten embervadászatot rendező egyik német antifa nő, de retteg a magyar börtöntől (videó)
Feladná magát a tavalyi budapesti embervadászat egyik német antifa résztvevője, Clara Judith Wittkugel, ám retteg a magyar börtöntől. Wittkugelt tavaly magyar körözés alapján elfogták a német hatóságok, ám szabadon engedték, azóta illegalitásban lapít. A megalapozott gyanú szerint részt vett a Hammerbande tavaly februári budapesti ámokfutásában, amikor csak azért vertek agyba-főbe embereket, mert azt gondolták, szélsőjobboldaliak. Az antifa nő most szüleit tolta az előtérbe. Egy német újságon keresztül velük üzent: feladná magát, de garantálni kell számára, hogy nem adják ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság számára. Az Akta – Vérvörös Antifa
Évről évre hallat magáról az Antifa Magyarországon ilyenkor, februárban. És évről évre megcsinálják a balhét. Ezúttal, február 11-én csak azért nem volt atrocitás, mert minden rendőrt, akit csak lehetett, mozgósítottak Budapesten, hogy sorfallal vegyék körül az őrjöngő anarchista, szélsőbalos csoport tagjait – akik között naná, hogy idén is több volt a külföldi, mint a magyar. Az Aktából azt is megtudják, hogy miért: Magyarországon nincs gyökere és ereje sem a legdurvább erőszaktól sem visszariadó ideológiának, amely napjainkra kialakult modern irányzatának már minden és mindenki náci és fasiszta, aki jobboldali. Mivel idehaza az Antifa-csoportosulások kvázi viccszámba mennek, kénytelenek a kitörés évfordulójára külföldről ide importálni a balhét. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.