Pesti Srácok

Az olasz Demokrata Párt politikusa szerint harcolni kell Magyarország ellen

Az olasz Demokrata Párt politikusa szerint harcolni kell Magyarország ellen

Tovább kell harcolnunk, hogy ne hagyjuk magára Ilaria Salist – jelentette ki Elly Schlein, az olasz Demokrata Párt elnöke az Il Foglio tudósítása alapján. A politikus korábban még egy teljesen érdektelen EP-vitát is lerendezett annak érdekében, hogy szidhassa a magyar kormányt és Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt.

A szélsőségesen magyarellenes Schlein rendszeresen kritizálja a magyar kormányt, ám az új fejezetet nyit, hogy a brutális támadásban részt vevő antifa aktivista védelmében hívja harcba követőit. Nem ez az első eset, hogy olasz baloldaliak kiállnak Ilaria Salis mellett: az egyikük szerint nem az a lényeg, hogy a Budapesten raboskodó szélsőbaloldali bűnös vagy ártatlan, hogy összevert-e két „neonácit” az utcán vagy sem. Az Északi Liga legutóbbi eseményén Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettest is megkérdezték az ügyről, ám a politikus leszögezte, hogy nem avatkozik be más országok belügyeibe.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.