Német antifák hirdettek tüntetést a fővárosba, a bíróság előtt álló elvtársuk kiszabadítására (videó)
Megint megpróbálják pénteken felforgatni német antifák Budapestet, miután február 8 - 11-én nem sikerült nekik. Ezúttal nem a kitörés napi túrával és megemlékezéssel van gondjuk, hanem azzal, hogy a 2023-as budapesti embervadászat egyik új vádlottját akarják szabadon látni. A Fővárosi Törvényszék előtt, reggel fél 8-ra hirdettek tüntetést, ami után várhatóan be is akarnak majd tódulni Trux elvtársuk büntetőperének előkészítő ülésére.
A német antifák magyarországi „elvtársaikkal” együtt igyekeznek úgy beállítani a 2023-as budapesti embervadászatot követő igazságszolgáltatást, mintha ártatlan fiatalokat hurcolna meg a „szélsőjobboldali” magyar kormány pusztán azért, mert antifasiszták. A büntetőeljárás mellett a magyarországi börtönkörülményeket is rendre kritikával illetik, valamint tiltakoznak az elkövetők magyarországi kiadatása ellen.

Miután a rendőrök február 8 - 12-én sikeresen akadályozták meg az antifákat, hogy összetűzésbe kerüljenek a kitörés túra és megemlékezések résztvevőivel, a hírhedt német antifa rohamosztag, a Hammerbande elfogott tagja szabadítását tűzték ki célul szabadon lévő német antifák, akik tüntetnének pénteken Budapesten.

Az X-en meghirdetve a Fővárosi Bíróság elé hívnak fél nyolcra, hogy demonstráljanak Simeon Trux elvtársuk, vagy ha úgy jobban tetszik, Maja elvtársnőjük szabadon bocsájtása mellett. Az most lényegtelen, hogy Fővárosi Bíróság nincs, Fővárosi Törvényszék, Pesti Központi Kerületi Bíróság és Budai Központi Kerületi Bíróság van, az viszonyt egyértelmű, hogy nem lehet megzavarni a bíróság munkáját azzal sem, hogy a főbejárat előtt tüntetnek. Az utcában távolabb, olyan helyen ahol nem zavarják meg az igazságszolgáltatás intézményeinek a munkáját, lehet zászlókat lengetni, táblákat mutogatni, de a törvényszék épületébe már nem mehetnek be.
Talán egyenként néhányan bemehetnek majd, ha meg tudják indokolni érdeklődésüket, Simeon Ravi Trux és társa ügyében ugyanis regisztrációhoz kötött az előkészítő ülésen érdeklődőként való részvétel. A hozzátartozókat várhatóan beengedik majd regisztráció mellett, ám a tüntető antifáknak vélhetően nem lesz helyük, már csak a tárgyalóterem befogadóképessége miatt sem.
A Trux/Maja kiszabadítását akaró antifák az utcán sem számíthatnak baráti fogadtatásra, ha szükséges ízelítőt kaphatnak a rendfenntartó egységek törvényes, ám kőkemény fellépéséből.
Kiért is akarják felbolydítani a fővárost az antifák?
A német hatóságok tavaly június végén adták ki hazánknak Simeon Ravi Truxot, a Hammerbande antifa rohamosztag tagját, a 2023-as budapesti embervadászat résztvevőjét, akit nemzetközi körözés alapján 2023. decemberében Berlinben fogtak el. Trux kiadása mondhatni perceken múlott. Ügyvédje LMBTQ-problémára hivatkozva megtiltatta kiadatását a Német Alkotmánybírósággal, ám a parancs későn érkezett, a német rendőrök akkorra már átadták magyar kollégáiknak a magát nem binárisnak mondó Maja/Simeon Ravi Truxot. A tüntetni akaró német antifák is Majaként emlegetik elvtársukat/elvtársnőjüket, a pénteki előkészítő ülés másik vádlottjáról azonban szó nincs. Ő vélhetően Marchesi, Ilaria Salis honfi- és verőtársa a vád szerint.
Mi a vád Maja/Trux és társa ellen?
A vádirat szerint a terheltek egy szélsőséges baloldali ideológiával szimpatizáló, fiatal felnőttekből álló szervezet ( a hírhedt Hammerbande - a szerző) tagjai voltak, akik demonstrációkon és tüntetéseken való részvétel mellett erőszakos támadásokkal tervezték felvenni az ideológiai harcot a militáns nemzetszocialista, fasiszta eszméket is hirdető szélsőséges jobboldal szimpatizánsaival.
Céljuk az volt, hogy a kiválasztott áldozatokat az élet kioltására alkalmas különböző eszközökkel bántalmazzák azért, hogy a súlyos, életveszélyes sérülések és a váratlan támadások körülményei miatt érzett megaláztatás olyan mértékű lelki gyötrelmet okozzon a sértetteknek, amely elrettentő üzenetet közvetít a szélsőjobboldali mozgalmak képviselőinek.
A vádirat szerint a vádlottak a szervezet ideológiai céljával azonosulva összehangolt támadásokban való részvétel miatt Budapestre utaztak és 2023 februárjában több bántalmazásban is részt vettek. Az ügyészség az I. rendű vádlottat 4 rendbeli, amelyből 2 esetben társtettesként, 2 esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja, míg a II. rendű terhelttel szemben 3 rendbeli bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat.

Kik szervezik az antifa tüntetést és rabszabadítást?
A BASC rövidítés a Budapest Antifascist Solidarity Committee szavakat takarja, vagyis „Budapesti Antifasiszta Szolidaritási Bizottság”. A BASC weboldalán és X-felületén folyamatosan elérhetőek a különböző szolidaritási megmozdulások és akciók plakátjai, amelyek eddig főleg Németország nagyvárosaiban szerveződnek. Ezek graffitik, kiírások és egyéb, flashmob jellegű akciók fotóit is rendre teszik – no és persze a magyarországi szélsőjobb ismert személyeiről is rendszeresen tesznek közzé képeket, adatokat mellett.
Forrás: Magyar Jelen