Pesti Srácok

Éppen ilyen egy rémdiktatúra: állami pénzből csapathatott Karácsony az anarchisták kedvenc fesztiválján

null

A Nemzeti Kulturális Alap és a Petőfi Kulturális Ügynökség is megtalálható a napokban tartott Bánkitó Fesztivál fő támogatói között, melyet egy olyan kft, szervez, amit az antifa brigádok kedvenc találkozóhelyére, az Aurórába jegyeztek be. A Magyar Zene Háza pedig külön színpadot állított a rendezvényen, igaz, a kellemetlenségek elkerülése végett a "magyar" jelzőt elhagyták a pódium elnevezéséből. A nógrádi fesztiválon ismét megvillantotta magát az orbánfóbiára építő teljes szubkultúra, így mások mellett fellépett Krúbi, Karácsony Gergely pedig a "politikusdiszkóban" ünnepelhette a megerősített győzelmét.

A magyar EU-elnökség elvételén mesterkedő, hazánkat újabb jogállamisági eljárásokkal bombázó brüsszeli elit vélhetően nem is sejti, hogy milyen is valójában a hírhedt orbáni rémdiktatúra. Amely nagyjából annyira kemény, mint a dualizmus utolsó korszaka, amikor Bécsben és Budapesten zavartalanul tobzódtak a szabadkőműves, bolsevik és anarchista körök.

Nagyon is valós az áthallás, hiszen kiderült: miközben a háborús válság miatt jelentősen csökkentek a nemzeti kultúra forrásai, azért a baloldal egyik legfontosabb nyári összeröffenésére akadt némi közpénz. Nem mintha rászorultak volna az állami dotációra, hiszen a fesztivál a CEU és a fővárosi intézményrendszer támogatását is élvezi, de egyeseknek láthatóan nem okoz problémát az egyik percben brutális elnyomásról hadoválni, majd leülni a számítógép elé és bepötyögni a Csák János exminiszterhez, illetve a Petőfi ügynökséghez címzett pályázatot.

PestiSracok facebook image

Az érdeklődők nemcsak ellenzéki csasztuskákra rophattak, hanem izmos ideológiai továbbképzéseken is részt vehettek a civil szervezetek sátraiban. Így többek között a Soros-hálózat különféle programjaiból válogathattak, például elmehettek a Transparency International alapjogi fejtágítójára, ellátogathattak a tavalyi budapesti antifa merényletekre nyíltan bujtogató Szikra Mozgalom sátrába, használhatták a Háttér melegmozgalom ingyenes kotonautomatáját és a Pride-hónap folytatásaként beülhettek a "queer tudathasadás workshopra."

A baloldali sajtó fellelkesült híradásokban számolt be a tegnap zárult eseményről. A HVG például azt írta:

Reméljük, jól érezték magukat.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.