Pesti Srácok

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kormánynak nincs tudomása magyar állampolgárságú halálos áldozatról Izraelben

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kormánynak nincs tudomása magyar állampolgárságú halálos áldozatról Izraelben

A kormánynak továbbra sincs tudomása magyar állampolgárságú halálos áldozatról Izraelben, az erről szóló hírek nem bizonyultak igaznak - közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy már öt, magyar állampolgársággal rendelkező túszról lehet tudni, miután nemrég egy újabb felnőtt fogolyról érkezett értesítés.

A miniszter kitért arra is, hogy egyes sajtótermékek a kormány hibájaként tüntették fel azt, hogy eddig nem tudtak ezekről a személyekről. Ezzel kapcsolatban minimális korrektséget kért, s rámutatott, hogy kizárólag akkor tudhatnak a magyar hatóságok túszokról, ha arról az izraeli fél vagy a hozzátartozók tájékoztatást adnak.

- mondta Szijjártó Péter. Folytatta, hogy "így elvárni tőlünk azt, hogy korábban tudjunk arról, hogy ő túsz, mint ahogyan azt valaki jelzi, finoman szólva is inkorrektség egyes médiumok részéről."

PestiSracok facebook image

- jegyezte meg.

- jelentette ki. Hozzátette: "arra kértem a külügyminiszter kollégát, hogy figyeljenek rájuk, ő erre ígéretet tett, és arról biztosított engem, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a közvetítői tevékenységük során ezen, magyar állampolgársággal rendelkező személyekre is figyelmet fordítsanak."

Szijjártó Péter közölte, hogy jelenleg tizenöt, magyar állampolgársággal rendelkező személyről tudni a Gázai övezetben, akik egyelőre sok ezer más külföldi állampolgárral együtt nem tudják elhagyni a területet. Aláhúzta, hogy velük folyamatos a kapcsolattartás, ez viszont egyre nehezebb a távközlési szolgáltatás, az internet és az áramellátás akadozása, valamint a gyakori helyváltoztatás miatt.

- mondta.

Kiemelte, hogy fontos lenne minél előbb biztonságban tudni az érintetteket, ami már egyszer majdnem sikerült is, amikor a három átkelési pont közül kettőn is átjutottak Egyiptom felé, de a harmadikon már nem tudtak, mivel figyelmeztetés érkezett egy esetleges térségbeli légitámadással kapcsolatban, ezért vissza kellett fordulniuk. Továbbá tudatta, hogy előző héten tárgyalt egyiptomi kollégájával, aki biztosította arról, hogy be fogják engedni a magyar állampolgárokat, amennyiben erre adottak lesznek a biztonsági és jogi feltételek.

- jelentette ki Szijjártó Péter.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?