Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország a NATO-csúcson is a tűzszünet és a béketárgyalások mellett fog érvelni

Szijjártó Péter: Magyarország a NATO-csúcson is a tűzszünet és a béketárgyalások mellett fog érvelni

Magyarország a NATO e heti csúcstalálkozóján is az ukrajnai tűzszünet és a béketárgyalások mielőbbi megkezdése mellett fog érvelni, ugyanis ha nem sikerül gyorsan véget vetni a háborúnak, akkor brutális eszkalációs veszéllyel kell szembenézni - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonban.

A tárcavezető a NATO-csúcstalálkozóra érkezve "történelmi" eseményt emlegetett, emlékeztetve arra, hogy az észak-atlanti szövetség most ünnepli alapítása 75. évfordulóját, ugyanakkor rámutatott, hogy a katonai szervezet az eddigi egyik legnehezebb időszakát éli.

- húzta alá.

PestiSracok facebook image

- figyelmeztetett. Továbbá arra is kitért, hogy a háborús propaganda is egyre erősebb, és egyre brutálisabb cselekmények történnek a harctéren.

- fogalmazott.

- vélekedett. Szijjártó Péter ezután aláhúzta, hogy Magyarország a NATO-csúcson is a tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése mellett kíván érvelni. Majd sérelmezte, hogy az elmúlt két és fél évben az ukrajnai háborúval kapcsolatos amerikai és nyugat-európai megszólalások mind a fegyverszállításokról, a kiképzésről, a harctéri megoldásról szóltak, pedig ez az időszak épp azt bizonyította szavai szerint, hogy a rendezés kizárólag diplomáciai úton érhető el, a fronton ugyanis csak halottak vannak és pusztítás.

- mondta. Valamint megerősítette a magyar kormány álláspontját, miszerint hazánk ki akar maradni abból a most jóváhagyásra váró döntésből, amelynek értelmében a NATO Ukrajnát támogató missziót indít a katonai kiképzés és a fegyverszállítások koordinálása céljából.

- tudatta.

- fűzte hozzá. A miniszter érintette az elmúlt napok magyar "békemisszióját" is, amely most tovább folytatódik, arról számolva be, hogy ennek célja, hogy európai közreműködéssel minél előbb meg lehessen teremteni a szükséges körülményeket a fegyvernyugváshoz és a béketárgyalásokhoz.

- összegzett. Végezetül pedig arról tájékoztatott, hogy szerdán a harminckét szövetséges ülésezik, míg csütörtökön csatlakoznak hozzájuk Ausztrália, Dél-Korea, Japán és Új-Zéland vezetői is, ezt követően pedig sor kerül a NATO-Ukrajna Tanács ülésére.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.

Hiába volt 92 lakója, a migránsvilla a helyiek szerint olyan volt, mint egy szellemház

Exkluzív 2023 szeptember 15.
Nem tudni mikor érkeztek és hogyan látták el magukat az illegális migránsok a 12. kerületi villában. A környéken lakók már régóta nem tapasztaltak mozgást a sem a házban, valamit az ahhoz tartozó telken sem. Úgy gondolták, hogy egyszerű munkások költöztek be az ingatlanba. Csütörtök este a rendőrség egy névtelen bejelentés alapján 92 illegális migránst talált a Béla király úti villában. Mivel az elfogottak nem tudták magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni, ezért a hatóságok visszavitték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.