Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország ellenzi a világháborús kockázattal járó NATO-misszió létrehozását

null

Hatalmas csata várható a NATO pénteki tanácskozásán, ugyanis az észak-atlanti szövetség bele kívánja préselni Magyarországot is az Ukrajna támogatására szolgáló, világháborús veszéllyel járó missziójába – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Nagykátán.

A tárcavezető a városban tartott kampányesemény előtt arról számolt be, hogy a hétfői európai uniós tanácskozásból kiindulva óriási csatára készül a NATO pénteki informális külügyminiszteri ülésén. Aláhúzta: az észak-atlanti szövetség átlépte a saját maga által előzőleg felrajzott vörös vonalakat azzal, hogy növelni kezdte koordináló szerepét a fegyverszállítások és az ukrán katonák kiképzésének terén, illetve százmilliárd eurót áll szándékában összegyűjteni az ország támogatására.

– figyelmeztetett.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Szijjártó Péter ugyanakkor rámutatott, hogy ez állandó küzdelem; folyamatos a nyomás annak céljából, hogy hazánkat is belepréseljék az ukrajnai NATO-misszióba.

– mondta. Ennek kapcsán pedig úgy vélekedett, hogy ez a felvetés nyilvánvalóan nem független Brüsszel és egyes európai vezetők háborús terveitől.

– emelte ki.

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán