Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együttműködésének valaha volt legjobb fejezetére készülünk

null

Magyarország és Szlovákia készen áll arra, hogy a két ország közötti együttműködés valaha volt legjobb fejezetét írja meg az elkövetkező években - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Pozsonyban, miután Robert Fico szlovák kormányfővel tárgyalt. A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető arról számolt be sajtótájékoztatóján, hogy a szlovákiai választások nyomán "patrióta, a nemzeti érdek érvényesítését felvállaló, szuverén politikát megfogalmazó" kormány alakulhatott meg a szomszédos országban.

– hangsúlyozta. Leszögezte, hogy az európai jövő szempontjából legfontosabb kérdésekben azonos a két kormány megközelítése: mindkét fél békét akar Ukrajnában, nem a fegyverszállításban látja a megoldást, illetve megálljt szeretne parancsolni az illegális bevándorlási hullámoknak. Közölte, hogy a következő időszak megbeszéléseinek egyik legfőbb témája az együttműködés erősítése lesz a migráció ellen, a nemzeti intézkedések összehangolása. Arra is kitért, hogy Magyarország és Szlovákia ugyanolyan negatív véleménnyel van az Európai Unió migrációs paktumáról.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a politika tapasztalati műfaj, márpedig a tapasztalat az, hogy a két ország közötti együttműködés akkor volt a leghatékonyabb és legeredményesebb, amikor Robert Fico volt a miniszterelnök Szlovákiában. Felidézte azt a kilenc évvel ezelőtti megállapodást, amelynek eredményeképpen olyan sikertörténetek jöttek létre, mint az Ipoly-hidak, a Duna-híd, a határ két oldalát összekötő infrastrukturális fejlesztések.

– mondta. Ennek kapcsán pedig üdvözölte, hogy még az idei év végén és a jövő év elején is újabb Ipoly-hidat fognak átadni. A miniszter fontos összekötő kapocsnak nevezte azt is, hogy Budapest és Pozsony is a józan ész talaján állva, és nem ideológiai szempontból közelíti meg az energiaellátás kérdését.

– figyelmeztetett.

– összegzett. A tárcavezető újságírói kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy a kormány annak tudatában fejleszti a kapcsolatokat szinte mindegyik szomszédos országgal, hogy a felek nem értenek egyet minden ügyben; így van ez Szlovákia esetében is.

– fogalmazott. Bejelentette, hogy hamarosan megkezdik Robert Fico budapesti látogatásának előkészítését. Szijjártó Péter a nap folyamán találkozott többek között Juraj Blanár külügyminiszterrel, Denisa Saková gazdasági miniszterrel, illetve Richard Raši regionális fejlesztésekért felelős miniszterrel is.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még