Pesti Srácok

Szijjártó Péter: már megvan a négy magyar űrhajósjelölt, az űrrepülés várható időpontja a jövő év vége vagy 2025 eleje lesz

Szijjártó Péter: már megvan a négy magyar űrhajósjelölt, az űrrepülés várható időpontja a jövő év vége vagy 2025 eleje lesz

A leendő magyar űrhajós mintegy 31 napon át hajtja végre azt a 8 tudományos kísérletet, amelyet magyar egyetemekkel közösen választottak ki a programra, és 12 magyar fejlesztésű műszert visz majd magával az állomásra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán, hétfőn.

Szijjártó Péter azt írta, hogy célegyenesbe érkezett a magyar nemzeti kutatóűrhajós-program: 244 jelentkezőből immár megvan, hogy ki az a 4 ember, aki részt vesz a további felkészülésben az űrrepülésre. A kormány az amerikai Axiom Space-szel együttműködésben hajtja végre a missziót, amelynek részleteiről hétfőn telefonon egyeztetett a vállalat vezérigazgatójával, Michael Suffredinivel. A misszió keretében a leendő magyar űrhajós mintegy 31 napon át hajtja végre azt a 8 tudományos kísérletet, amelyet magyar egyetemekkel közösen választottak ki a programra, és 12 magyar fejlesztésű műszert visz majd magával az állomásra. Az Axiom Space és az amerikai űrkutatási és űrhajózási hivatal (NASA) közötti tárgyalások alapján az űrrepülés várható időpontja a jövő év vége vagy 2025 eleje lesz. A misszióról szóló szerződést véglegesítést követően, hamarosan aláírják – olvasható a bejegyzésben.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.