
A béke körülményei nem fognak javulni az orosz–ukrán konfliktusban – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a CNN-nek adott interjúban. A miniszter a közösségi oldalán megosztott videóban elmondta: itt az ideje az ukrajnai háború megállításának.
Az Ukrajna globális támogatásának csökkenésére vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta: az európai nemzeti parlamentekben és az Egyesült Államokban érzékelhető Ukrajna-fáradtság annak bizonyítéka, hogy a béke körülményei nem fognak javulni. Mint mondta, ez egy nagy vita Magyarország és azok között, akik nem gondolják, hogy a békének most kellene eljönnie, mondván, hogy a helyzetnek a harctéren kellen javulnia napról napra a béke szempontjából. A rendezést illetően a tárcavezető a háború befejezését, az emberéletek mentését nevezte az első célnak, amely után tárgyalóasztalhoz kell ültetni az ukránokat és az oroszokat. Ez – jegyezte meg – nem képzelhető el az Egyesült Államok nélkül, amely garantálhatja a béke fenntarthatóságát. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a területi integritást és a szuverenitást minden ország esetében tiszteletben kell tartani.
Magyarország soha nem ismerte el Ukrajna egyetlen területének megszállását sem
– hívta fel a figyelmet. Közölte: nemcsak Magyarország nemzeti érdeke, hanem minden európai ország érdeke, hogy ez a háború befejeződjön.
Mert ez a háború Európában zajlik, európai emberek halnak meg, európai infrastruktúrát rombolnak le
– fejtette ki, hozzátéve: “lehet, hogy ez máshogy néz ki az óceán túloldaláról, pár ezer kilométerrel távolabbról”, onnan nézve ez geopolitika, de itt ez a mindennapi valóság.
Látjuk azt, hogy szétszakadt családok érkeznek hozzánk, több mint egymillió menekültet fogadtunk be (…), már több mint ötezer ukrán gyereket írattak be iskolákba és óvodákba Magyarországon, akikkel nincs ott az édesapjuk, mert Ukrajnában maradtak, és reméljük, hogy még életben vannak. Tehát számunkra a háború a mindennapi valóság, a mindennapi szenvedés. Minden európai ember megfizeti az árát
– mondta Szijjártó Péter.
A miniszter kitért arra, hogy Magyarország energiaellátás szempontjából biztonságban van: a gázszállítási útvonal már nem Ukrajnán halad keresztül Magyarországra, mivel a gázt Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül szállítják, a Török Áramlat nevű néhány éve megépített gázvezetéken. Megjegyezte: az olaj ugyan Ukrajnán keresztül érkezik, és Ukrajna ötszörösére emelte a tranzitdíjat, ami “nem tisztességes”, de Magyarország számára az ellátásbiztonság a legfontosabb.
Amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök diplomáciai képességeiről kérdezték, a miniszter úgy válaszolt, ennek eldöntését az ukránokra érdemes bízni, mindenesetre az ukrán elnök az országáért harcol. Jelezte ugyanakkor: ha Ukrajna visszaadná az ukrajnai magyar kisebbség jogait, az megkönnyítené Magyarország hozzá való viszonyulását például Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban. Az ukrajnai magyar kisebbségről elmondta: a jog eszközével védik őket, és szerinte minden ország ezt tenné. Közölte: százötvenezer magyar él ott, és az ő jogaik csorbítása nem Zelenszkij elnökkel kezdődött, hanem már 2015-ben. Kifejtette: sok találkozója volt Ukrajna éppen aktuális külügyminiszterével, és arra kérte őket, ne tegyék ezt.
Lehetnénk barátok, lehetnénk szövetségesek. De az, hogy elvesznek minden jogot a magyar kisebbségtől, hogy anyanyelvükön férhessenek hozzá az oktatáshoz, a médiához, a kultúrához, minden egyébhez, nos, ez konfliktust okoz kettőnk között
– mondta. Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásairól közölte:
ha nem adják vissza a magyarok jogait, nagyon bonyolult helyzetbe kerülünk, (…) mivel a kisebbségi jogok, a nemzeti kisebbségek jogai, ennek tiszteletben tartása nagyon fontos európai kérdés.
Forrás: MTI; Fotó: videókivágás
Orientál
2023-09-22 at 18:02
Azt aztán nagyon sajnálom hoyy akik teljes háború folytatásáért dumálnak politizálnak na ők nem takarodnak el Kijevbe és ott az ukrajnai frontra jelentkezni és tűzvonalban harcolni nem ám az ukrajnai népért hanem a korrupt élősködő milliárdos Zelenszkijükért.
Béla
2023-09-22 at 09:48
Remekül érvelt Szíjjártó!
chatillon r
2023-09-22 at 09:43
nagyon kedvtelen volt a kérdezőc
hivő
2023-09-22 at 09:14
Jo,hogy elmondta a
Cnn-k,mert talán egy kis
része regisztrál az amerikai
választoknál.Az Ukrajnát és az
ott zajlo háborut
fegyverként használják
Europa ellen.Lásd a GMO
gabona felhasználását a
europai gazdák ellen.Ez
nagyon hasonlit arra amit a
Monsanto csinál a kis és
közép méretü amerikai
farmok ellen.Nem is beszélve
a Orosz gáz és olajrol valo
erőszakos leválasztásrol.Ezt
háboru nélkül nehéz lett volna
lenyomni Europa torkán.
K
2023-09-22 at 09:14
Maximálisan kell támogatni a kormány béketörekvéseit, minimum szavazatunkkal.
A tűzszünet és a béketárgyalás az egyetlen út ebben a helyzetben, és az USA-n és EU-n kívül az egész világ és még a Pápa is ezt gondolja, és ezt mondja.
Nem kellene egyetlen embernek sem meghalnia ebben a háborúban.
****
A kárpátaljai magyaroknak már 2022 február 24-e előtt volt lehetősége Magyarországra költöznie és felvennie a magyar állampolgárságot.
Sajnos nem költöztek Magyarországra, pedig ez a háború nem 2022 február 22.-én kezdődött el, hanem már 2014-ben.
Az maximálisan biztos, hogy az ukránok NEM fogják a magyarok jogait biztosítani, és az lenne a leg humánusabb emberséges követelés, ha a magyar kormány követelné az ukránoktól az Ukrajnában élő magyar lakosság áttelepülését Magyarországra VAGYONOSTÚL.
—
Sajnos ugyanez a helyzet más környező országokban is , csak ott még nincs háború, ahol a magyarok jogait szintén nem biztosítják, mert mindenütt az a cél hogy a magyarokat a GYAKORLATBAN BEOLVASSZÁK.
Arról meg végképpen le kell mondani hogy az Európai Unió a környező országokban a magyar kisebbség jogait egy hajszálnyival is javítsa.