Súlyos vádakat, hamis információkat terjesztenek Magyarországról a svédországi iskolákban, ami nem segíti a skandináv ország NATO-csatlakozásának ratifikációs folyamatát – írta svéd kollégájának, Tobias Billströmnek küldött levelében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
Súlyos vádakat, hamis információkat terjesztenek Magyarországról a svédországi iskolákban, ami nem segíti a skandináv ország NATO-csatlakozásának ratifikációs folyamatát
– írta svéd kollégájának, Tobias Billströmnek küldött levelében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön. A tárcavezető a Facebook-oldalán is közzétett üzenetében emlékeztetett, hogy hivatali partnere az utóbbi időben több találkozót is kezdeményezett a NATO-csatlakozás országgyűlési jóváhagyásának megvitatása érdekében.
Ezen alkalmakat arra használtam fel, hogy elmagyarázzam Önöknek a svéd politikusok által felhozott súlyos, elfogult, tisztességtelen és igazságtalan vádak sorozatának felettébb negatív fogadtatását. Ezek a vádak megkérdőjelezték politikai rendszerünk demokratikus jellegét, valamint a magyar emberek ahhoz való érettségét, hogy saját országuk jövőjéről döntsenek
– hangsúlyozta. Aláhúzta, hogy a magyar parlament képviselői demokratikus versenyben szerezték mandátumukat, az életszínvonal javításán dolgoztak választókerületeikben, ennek eredményeként pedig sokan közöttük négyszer, ötször, sőt hatszor is megkapták az emberek támogatását. “Ha azt hallják, hogy az Önök politikusai ezt antidemokratikusnak vagy tekintélyelvűnek ítélik, akkor nem kell meglepődni azon, ha ezt sértésnek tekintik” – mutatott rá.
Most pedig, tisztelt Miniszter úr, ezek a képviselők azt olvasták a hírekben, hogy az állami alapítvány által működtetett UR biztosította iskolai tananyaguk részeként súlyos vádakat és hamis információkat terjesztenek a svédországi iskolákban a diákoknak, azt sugallva, hogy a demokrácia az elmúlt években hanyatlásnak indult Magyarországon
– közölte. Szijjártó Péter leszögezte: “Biztos vagyok benne, hogy érti a két jelenség közötti ellentmondást: Önök sürgetik országgyűlési képviselőinket, hogy ratifikálják az Önök NATO-csatlakozását, miközben továbbra is azzal vádolják őket, hogy lerombolták a magyarországi demokráciát” – írta a miniszter, majd hozzátette: “Ez az ellentmondás most még inkább kiéleződött, és cseppet sem segíti az Ön folyamatos követelésének teljesítését és azt remélem, hogy ezt végre komolyan figyelembe veszik.”
Forrás, fotó: MTI
fanni
2023-09-15 at 15:13
Most komolyan, kit érdekel, hogy orosz tankönyvekben és svéd iskolákban milyen hazugságokat terjesztenek rólunk? Tényleg minden lepkefingra reagálni kell? Ki nem sz@rja le?
Orientál
2023-09-14 at 19:05
Svédország pusztulóban van mert a balliberális zöld és a hazug hamis konzervatív politikusaik miatt Gender-Migránsországot építenek a politikusai.
Cuki
2023-09-14 at 15:45
oshon 2023-09-14 at 15:36
“fujjj te !”
mondok egy sztorit 😂
még a covid előtt volt, egy angol edzoteremben gyurtam a vasat, amikor bejött egy pár
a srác levette a pólóját és úgy edzett, ami még az angol viszonylatok között is kiverte a biztosítékot, rászóltak
utána mesélte egy angol, hogy ismeri őket. svédek…anno mondta a pár neki, hogy úgy jöttek össze, hogy a srác a csaj bátyjával járt, mielőtt a csajjal összejött 🤢🤢🤢
un hun
2023-09-14 at 15:45
Novák ma mondta, bölcsnek kell lenni oszt ratifikálni és kész. Nem ilyen apróságokon fennakadni, hogy Svédországban mossák a gyerekek agyát Magyarországgal kapcsolatban. Maradt még itt a régi meghunyászkodó, jó rabszolga Magyarországból, becsüljük meg, szeressük Novák Katalint és ratifikáljunk már végre. Később meg majd ratyifikálunk.
oshon
2023-09-14 at 15:36
Isten nem bottal fogja verni a svegeket … fujjj te !
Cuki
2023-09-14 at 15:26
az Egyesült Királyság parlamentjének eljuttatott jelentés szerint:
A bűnügyi statisztikák szerint Svédországban a fiatalok (15 – 21) alkotják a legaktívabb korosztályt.
Cuki
2023-09-14 at 15:23
a svéd rendőrség is aggódik a magyar demokrácia állapota miatt…ja nem, a gyerekekért aggódik:
A bűnözői hálózatok gyerekeket toboroznak
A bűnözői hálózatok kizsákmányolják a gyerekeket Svédországban.
Cuki
2023-09-14 at 15:20
teljesen joggal aggódnak a svéd gyerekek Magyarország miatt
ja, olvastátátok a Guardianben?:
Nem akarjuk, hogy megöljenek”: Svédország meg akarja fékezni a fiatalok bűnözésének halálos növekedését
Az illegális fegyverek viszonylag hozzáférhetőek, egyre fiatalabb gyerekeket vonnak be súlyos bűncselekményekbe
A svéd kisvárosban, Örebroban olyan könnyű fegyvert találni, hogy a szociális szolgálatok szerint a fiatalok többsége, akikkel a fiatalkori bűnözéssel kapcsolatban együtt dolgoznak, egy nap alatt megszerezheti a fegyvert.
„Az elérhetőségek ott vannak, ha akarod. A drogokat még gyorsabban beszerezhetnék” – mondta Sabrina Farlblad a város szociális szolgálatának irodájában, ahol két évvel ezelőtt csapata támogató csoportokat hozott létre az erőszakos cselekmények kockázatának kitett fiatalok számára.