Pesti Srácok

Szijjártó Péter szerint hármas válság sújtja a világot az ukrajnai háború miatt (Videó)

Tripla – energetikai, élelmezésbiztonsági és gazdasági – válság sújtja a világot az ukrajnai háború miatt, amelyet a brüsszeli intézkedések csak tovább súlyosbítanak, és a megoldást egyedül a béke hozhatja el – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Brüsszelben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a fejlesztési ügyekkel foglalkozó európai uniós tanácsülést követő sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az ukrajnai háború árát az egész világ fizeti, és az energiaellátási, élelmezésbiztonsági és gazdasági krízis hatásai súlyosbodnak; ezek közül legalább kettő 94 országot sújt az ENSZ szerint. Rámutatott, hogy bár az energiaárak stabilizálódtak, de a korábbinál jóval magasabb szinten, az infláció és a kamatlábak emelkedése pedig jelentős növekedési potenciáltól fosztott meg számos országot, így hazánkat is. Beszélt az élelmiszerellátási válságról is, amely szavai szerint súlyos biztonsági kockázattal jár, ugyanis épp a legsérülékenyebb helyzetben lévő afrikai és közel-keleti államokat sújtja leginkább, és így erőszakba torkollhat, a terrorveszély erősödéséhez vezethet, majd így végső soron újabb bevándorlási áradatot indíthat.

– figyelmeztetett.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Szijjártó Péter ezen "önsorsrontó intézkedéseket" taglalva úgy vélte, hogy korlátozások helyett növelni kellett volna az Európába irányuló energiaszállítást. Brüsszel ráadásul nem segíti, hanem akadályozza a tagállamokat abban, hogy maguk tudják előállítani a szükséges energiamennyiséget, így például nagy a nyomás a nukleáris szankciók elrendelését illetően is.

– közölte. A gazdaság területét érintve hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok patrióta intézkedéseket léptetett életbe, ezzel szemben az Európai Unió csak további szankciókat.

– fogalmazott. Az élelmezési válság kapcsán emlékeztetett azon célkitűzésre, amelynek értelmében Európa hozzájárul az ukrajnai mezőgazdasági termékek kritikus fontosságú afrikai és közel-keleti kiviteléhez.

– mondta. A miniszter arról számolt be, hogy egyeztetnek a megoldásról, és a kormány csak olyan döntést hagy majd jóvá, amely "vízhatlan módon" biztosítja azt, hogy ne lehessen végállomásként exportálni ukrán mezőgazdasági termékeket Közép-Európába. Megengedhetetlennek nevezte az ukrán gabonadömpinget, minthogy Ukrajnában egészen eltérő szabályok vonatkoznak a gazdákra, mint az EU-ban, ezáltal olyan verseny alakulna ki, ahol teljesen más feltételek vannak, ami nem korrekt.

– összegezte a tárcavezető.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook