Pesti Srácok

Szijjártó: súlyos biztonsági kockázat az Afrikából Európába irányuló migrációs nyomás

Szijjártó: súlyos biztonsági kockázat az Afrikából Európába irányuló migrációs nyomás

A Száhel-övezeti migrációs nyomás már rövid távon súlyos biztonsági kockázatot jelent az Európai Unió számára, ezért támogatni kell Észak-Afrika stabilitásának megerősítését – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, a visegrádi négyek (V4) és Marokkó külügyminisztereinek találkozóján. A V4-es találkozót megelőzően Szijjártó saját otthonában látta vendégül cseh, szlovák és lengyel kollégáját.

A minisztérium közleménye szerint a közös sajtótájékoztatón a magyar külügyminiszter mindenekelőtt a visegrádi együttműködést méltatta, amelynek keretében sikerült megakadályozni az EU-s kötelező letelepítési kvóták bevezetését.

– fogalmazott. Kiemelte, hogy a kontinens ma példátlan módon egyszerre három irányból is migrációs nyomás alatt áll, és az érkezők elosztását célzó mechanizmusok, kötelező kvóták kérdése "továbbra is napirenden van Brüsszelben, bár most más elnevezésekkel próbálkoznak". Hangsúlyozta: a közép-európai álláspont szerint a segítséget kell oda vinni, ahol baj van, a kiváltó okokat kell kezelni, illetve együtt kell működni azon országokkal, amelyek hozzá tudnak járulni az európai védvonal minél távolabbra való kitolásában. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az Afrikából Európába irányuló migrációs nyomás "mindig is fejfájást okozott", és még inkább meg fog erősödni a következő hónapokban, mivel a kiváltó okok folyamatosan súlyosbodnak.

PestiSracok facebook image

– sorolta. Rámutatott, hogy a szomszédos kontinens számos országában rendkívül alacsony az oltottsági arány, ami kedvez az újabb vírusvariánsok kialakulásának. Ez – a migrációs hullámokkal kiegészülve – súlyos egészségügyi kockázatot jelent Európa számára, ezért napjainkban tovább nőtt a jelentősége az illegális bevándorlás megállításának a déli útvonalon. Mint mondta, tizenkét terrorszervezet tevékenykedik a Száhel-térségben, a biztonsági helyzet egyre romlik, és egyes felmérések szerint a lakosság több mint 70 százaléka el akarja hagyni a régiót. Kifejtette: Európa biztonsága minden eddiginél jobban függ most a fontos védvonalnak számító észak-afrikai régiótól. Ennek erőssége a térségbeli államok stabilitásán múlik, és Marokkó kulcsországnak számít, amely már eddig is több százezer migránst megállított a saját területén.

– közölte.

– húzta alá.

Nászer Burita marokkói külügyminiszter az együttműködés fejlesztésének fontosságáról beszélt a közös kihívások megoldása érdekében, például a terrorizmussal, az illegális bevándorlással, a szervezett bűnözéssel szembeni harc területén. Kiemelte, hogy országa a partnerségi kapcsolatainak diverzifikálására törekszik az EU-n belül.

Szijjártó Péter újságírói kérdésre, a magyar kormány tervezett szlovákiai földvásárlásainak témájára reagálva hangsúlyozta, hogy soha nem volt olyan jó a kétoldalú viszony, mint az elmúlt időszakban.

– mondta, hozzátéve, hogy minél jobb az együttműködés, annál jobb a felvidéki magyarságnak.

Saját otthonában vendégelte meg kollégáit Szijjártó

A V4-es találkozót megelőzően Szijjártó saját otthonában látta vendégül cseh, szlovák és lengyel kollégáját.

– írta közösségi oldalán a miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.