Pesti Srácok

Szijjártó: Szerbia azért erősödött meg, mert vezetői figyeltek a nemzeti érdekekre

Szijjártó: Szerbia azért erősödött meg, mert vezetői figyeltek a nemzeti érdekekre

Szerbia egyre erősebbé válik, és azért erősödött meg, mert vezetői nem hagyták figyelmen kívül a nemzeti érdekeket – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban Aleksandar Vucic szerb államfő kampányrendezvényén, amelyen az első becslések szerint körülbelül százezren vettek részt.

– emelte ki Szijjártó Péter.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá, majd rámutatott, hogy Szerbia elnöke, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz, a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség vezetői mind hozzájárultak a kapcsolat javításához.

– emelte ki a tárcavezető. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy Közép-Európa egyre erősödik. Ennek egyszerűnek tűnő oka van: a kormányok saját nemzeti politikájukat folytatják minden nyomás ellenére.

– tette hozzá. Mint mondta, biztos abban, hogy a magyarok és a szerbek a jövőben nagy dolgokra lesznek képesek együtt, mert biztos értékekre épül mindkét ország vezetése.

– hangsúlyozta a miniszter. Szijjártó Péter kifejtette: a politikai stabilitás különösen fontos Magyarország és Szerbia számára. Ez egy igen nagy kincs, amit sokan külső beavatkozással, lázítással és hazugsághalmokkal akarnak elvenni. A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy ilyen próbálkozások a közelmúltban Magyarországon is voltak, de sikertelenek maradtak. Szijjártó Péter meggyőződésének adott hangot, hogy ez Szerbiában is így lesz. A tárcavezető kiemelte, hogy a magyarok nagyon becsülik Aleksandar Vucic szerb elnököt, különösen azért, mert a vajdasági magyar közösségre energiaforrásként tekint.

– tette hozzá. A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy Magyarország is hasonlóképpen bánik a szerb kisebbséggel: támogatja, és arra buzdítja a magyarországi szerbeket, hogy éljék meg szerb identitásukat, ápolják hagyományaikat, mert az Magyarországot is gazdagabbá teszi. Szijjártó Péter kitért Szerbia európai uniós csatlakozásának nehézkes folyamatára is. Mint mondta: Szerbia megérdemli, hogy mihamarabb az Európai Unió tagjává váljon.

– jelentette ki, majd úgy folytatta: elfogadhatatlan, hogy kioktassák önöket, és ezzel mesterségesen lassítsák a csatlakozási tárgyalásokat.

– szögezte le végül a külgazdasági és külügyminiszter. Aleksandar Vucic szerb elnök pénteki belgrádi nagygyűlésén az első becslések szerint körülbelül százezren vettek részt. A szerb államfő néhány hónapja kezdte el Szerbia jövője elnevezésű országjárását, amelynek csúcspontja a belgrádi rendezvény volt, amelyen több ismert szerb énekes és együttes is fellépett.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?