Pesti Srácok

Szijjártó szerint nincsenek olyan okok, amelyek magyarázatként szolgálhatnának a kisebbségi jogok megsértésére

Szijjártó szerint nincsenek olyan okok, amelyek magyarázatként szolgálhatnának a kisebbségi jogok megsértésére

A nemzetközi közösségnek fontos kötelessége kiállni a nemzeti kisebbségek jogainak megsértése ellen, attól függetlenül, hogy ez hol, melyik országban történik - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Genfben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Kisebbségügyi Fórumán elmondott felszólalásában aláhúzta, hogy Magyarország esetében a nemzet és az ország határai történelmi okokból kifolyólag nem esnek egybe, s ezért hazánk külpolitikájának szíve közepe egyértelműen a külhoni magyar közösségek jogainak biztosítása. Kifejtette, hogy a magyarok számára az identitás megőrzésének egyik fő kulcsa a hozzáférés a rendkívül egyedi anyanyelvünkhöz, azonban sajnos ez Kárpátalján ma nem biztosított teljes körűen.

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

"Még olyan törvényhozási kísérletek is vannak, amelyek értelmében az anyanyelvhasználatot kitiltanák az iskolai órákról" - tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok védelmét a nemzetközi jog is rögzíti, így nincsenek olyan okok, amelyek magyarázatként szolgálhatnának ezek megsértésére.

- összegzett.

(MTI / Kiemelt kép: Facebook)

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.