Pesti Srácok

Szijjártó több mint negyvenmilliárdos magyar élelmiszeripari beruházást jelentett be Üzbegisztánban

Szijjártó több mint negyvenmilliárdos magyar élelmiszeripari beruházást jelentett be Üzbegisztánban

Öt magyar élelmiszeripari vállalat negyvenkétmilliárd forintnyi beruházás előkészítését folytatja Üzbegisztánban, ez azt jelenti, hogy magyar növényi olajgyár, szarvasmarhatelep és zöldségtermelő üzem jön létre Közép-Ázsia egyik leggyorsabban növekvő gazdaságában – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az üzbég fővárosban, Taskent a közmédiának.

A külgazdasági és külügyminiszter kedden Taskentben emlékeztetett, két hónapja kötöttek stratégiai együttműködési megállapodást Üzbegisztánnal. Szavai szerint azóta felgyorsultak az események. A megállapodás lényege, hogy a közép-ázsiai térség egyik leggyorsabb növekedéssel rendelkező országában a magyar vállalatok számára minél több lehetőséget adjanak arra, hogy az ország modernizálásába bekapcsolódjanak. Ez óriási gazdasági előnyt jelent ezeknek a külgazdaság orientált magyar vállalatoknak – jegyezte meg a tárcavezető. Mint mondta, annak érdekében, hogy a magyar és üzbég vállalatok megtalálják egymást, hétszázmillió forintos alappal létrehoznak egy magyar üzbég startupot, ennek keretében az egymással együttműködést kialakító magyar és üzbég vállalatokat segítik abban, hogy az üzbég gazdaság modernizálásban közösen vegyenek részt. Ezáltal a magyar cégek itt profitra, bevételre tehetnek szert, amivel magyarországi tevékenységüket segítik, Magyarországon munkahelyek létrehozását segítik elő – mondta. Közép-Ázsia egyik leggyorsabban növekedő gazdaságáról van szó, egyértelmű magyar nemzetgazdasági érdek, hogy a magyar vállalatok itt az elkövetkezendő hónapokban, években minél nagyobb szerepet kaphassanak – fogalmazott Szijjártó Péter, aki hozzátette, a magyar egyetemek rektorai már készülnek az első magyar-üzbég rektori fórumra, amely júniusban lesz.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.