Pesti Srácok

Szijjártó: Újjá kell építeni a bizalmat Ukrajnával

Szijjártó: Újjá kell építeni a bizalmat Ukrajnával

Magyarország egy kisebbségvédelmi egyezmény megkötését javasolta Ukrajnának – közölte szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki Varsóban tárgyalt ukrán partnerével, Pavlo Klimkinnel egy biztonságpolitikai fórum helyszínén - írta meg a Magyar Idők.

A most bejelentett javaslat szerint a két kormány tartózkodna olyan politika folytatásától, amely egy nemzeti közösség asszimilációjához vezethet, és amely egy-egy térségben megváltoztatná a nemzetiségi összetételt. Az egyezmény szabad nyelvhasználatot biztosítana a nemzetiségeknek a vallásgyakorlás, a kultúra, az oktatás és a közigazgatási intézkedések esetében. Az ukrán fél a javaslat tanulmányozására tett ígéretet – mondta el Szijjártó Péter.

A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy a következő, december 7-ei milánói találkozón a magyar és az ukrán fél már érdemben, részleteiben is megvitathatja a tervezetet.

Világos, a bizalom újjáépítéséhez kis lépésekkel vezet az út – húzta alá a miniszter. Pozitívnak értékelte, hogy az ukrán parlament honlapjáról lekerült az az aláírásgyűjtési petíció, amelynek révén a magyar nemzeti közösség deportálását akarták volna kezdeményezni Kárpátaljáról. "Kifejezetten pozitívan tekintünk arra is, hogy az ukrán fél komolyan vette: ez a kérdés a XXI. századi Európához teljesen méltatlan" – jelentette ki a külügyminiszter.

PestiSracok facebook image

Mint elmondta, Klimkinnel nemrég egyetértettek abban, hogy a petícióra a gusztustalan kifejezés sem lett volna túlzás.

Forrás: Magyar Idők; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."