Pesti Srácok

Szijjártó: Azok az országok lehetnek csak sikeresek, akik kiállnak magukért

Szijjártó: Azok az országok lehetnek csak sikeresek, akik kiállnak magukért

A jelenlegi nehéz időszakban azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek erős nemzeti identitással rendelkeznek és képesek megtartani kulturális, vallási és történelmi örökségüket, jelentette ki Szijjártó Péter a Kulturális diplomáciai értekezlet budapesti nyitórendezvényén. A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy éppen ezért "nem fogadjuk el a merjünk kicsik lenni megközelítést". Mint mondta, csak azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek minden körülmények között kiállnak magukért, ehhez azonban stabil alapra van szükség.

"Az eredményességhez a nemzeti érdeket kell iránytűnek tartani, a döntéshozatal során ennek kell lennie a legfontosabb szempontnak" - vélekedett Szijjártó Péter.

Hozzátette, hogy azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek minden körülmények között kiállnak magukért, ehhez azonban stabil alapra van szükség, amelyet hazánk számára az ezeréves államiság, a keresztény örökség és a kulturális, vallási, történelmi hagyományok biztosítanak.

PestiSracok facebook image

-fogalmazott a miniszter.

Ezért szerinte a legfőbb feladatunk az, hogy megmutassák a világnak az egyedi, nyugati, keleti és északi jegyek által egyszerre meghatározott magyar kultúra rendkívül értékeit és erőforrásait.

-szögezte le.

Majd kiemelte, hogy a magyar külpolitikai stratégia a kölcsönös tiszteletre alapul, amely leginkább a kultúránk iránti tiszteletből tud táplálkozni.

Vezető kép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.