Giggs és Bale jött, de pont nélkül mehetnek haza: Magyarország hatalmas csatában, óriásit harcolva, a fantasztikus magyar szurkolóktól hajtva legyőzte Walest az Európa-bajnoki selejtezősorozat kiemelten fontos hazai meccsén. A magyar válogatott nagyot játszott az első félidőben, a szünet után pedig a szíve vitte előre: a hajrában Pátkai góljával megnyerte a mérkőzést! Magyarország kilenc pontjával vezeti most a csoportot, és harcban van az Európa-bajnokságért, azaz, hogy a megújult Puskás stadionban lépjen pályára.
A meccs előtt éppen Kocsis Lajosról, futballunk egyik legnagyobb eltékozolt tehetségéről írtam cikket, akinek – a válogatottban – éppen egy Wales elleni mérkőzés okozta a végzetét. A klasszikus tízes sarokkal adta el a labdát 1975-ben az ellenfél térfelén, a walesi kontrából gól lett, és bár az egész védelmünket lefutották és kijátszották, Kutas Istvánék (ekkor MLSZ-elnök volt a fő sportkáder) belőle faragtak bűnbakot. Mert az nálunk mindig “kell”. A nemzeti csapatnál ezután lemondtak az ekkor már Döbröginek csúfolt futballzseniről, pályafutása pedig nem sokkal később végképp derékbe tört. A példát csak azért hoztam elő, mert abban a magyar válogatottban több Európa-klasszis is futballozott, mégis az esélytelenebbnek tartott Wales győzött. Remek taktikával, fizikailag felőrölve a mieinket. Most azt vártuk, hogy Rossi vezetésével mi fogjuk felborítani a papírformát.
Nem kellett csalódnunk, mert az első félidő nagyon rendben volt. A magyar válogatott óvatosan, taktikusan, de azért támadóan futballozott, és több lehetőséget kidolgozott. A hangulatra természetesen nem lehetett panasz: a bezárt szektor ellenére teltház-érzete volt a nézőknek.
Az eltiltott, így a meccset a lelátóról figyelő Rossi elképzelése bevált: a Korhut, Holender balszél az első félidőben levegőhöz sem engedte a meccs legnagyobb csillagát, Bale-t, elől pedig főleg a kiharcolt pontrúgásokból éltünk. Dzsudzsák csúcsforma-közeli szintjén játszott, megint bejött az, ami nála szinte garantált: a nemzeti csapatban mindig odateszi magát. Egymás után több veszélyes beadása volt, kétszer éppen Bale mentett a mieink elől.
Néhány formásabb rövidpasszos támadást is vezettünk, és összességében elég közel jártunk a vezetéshez. Mindenképpen ki kell emelnünk Szalait, aki rengeteg szabadrúgást kiharcolt, és jól tette le a labdákat, valamint a fiatal Szoboszlait, aki ezúttal is bátran, labdabiztosan játszott. A gól sajnos nem jött össze, de szerencsére a walesiek sem éltek jóval kevesebb lehetőségükkel; Gulácsi a Bundesliga egyik legjobbjaként, magabiztosan védett. A szünetre 0–0-val ment a két együttes, de ennek inkább Wales örülhetett. Játékunk viszont felettébb biztató volt: hátul is koncentráltan, kevés hibával futballozott a csapat.
Küzdj, és bízva bízzál! Megint jött a magyar gól
A második félidőt a walesiek kezdték lendületesebben, de az első nagy helyzet a miénk volt: az 55. percben Szoboszlai elé került a labda, rá is lőtte, nagyon kevésen múlott a hangrobbanás. A 60. perc végén egy hatalmas védelmi rövidzárlat után Bale került kihagyhatatlannak tűnő helyzetbe, de gyengén Gulácsi kezébe emelt. Nem bántuk. Azt viszont igen, hogy láthatóan beleerősítettek: előbb megint Bale találta el a lécet lesről, majd Baráthnak kellett mentenie. A 76. percben aztán mi szerezhettünk volna kétszer gólt, de a csereként beállt Kleinheisler lövését hárította a walesi kapus, majd a gólvonalról mentettek óriásit.
A 80. percen már nem volt kegyelem: a hatalmasat küzdő Szalai harcolt meg egy felívelt labdáért, ami mázlival Pátkai elé került, aki be is vágta! (1–0). Horvátország után Wales ellen is győztes gólt szerez? (Igen.)
A 86. percben jöhetett volna a második: Szalai hajszálnyival maradt le egy éles beadásról. A walesiek nem is bírták idegekkel: Daviest simán le kellett volna küldeni, amikor csúnyán lerúgta a csere Besét.
A 92. percben aztán ismét Szalai nevét áldottuk: a csatár hatalmasat mentett Bale elől. A 94. percben megint a Real csillaga érkezett az elkeseredett beadásra, de Gulácsi simán lehúzta a labdát! Maradt az 1–0!
A magyar válogatott egymás után harmadik Európa-bajnoki selejtezőjét is megnyerte. És ez bármi lesz, hatalmas szó! Végre boldogan, magabiztosan kezdhetjük meg a nyarat egy selejtezősorozat kellős közepén.
Most kell a földön maradni.
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS