Pesti Srácok

Szlávik: a gyógyszergyártók gőzerővel dolgoznak az új vakcinákon

Szlávik: a gyógyszergyártók gőzerővel dolgoznak az új vakcinákon

A koronavírus a megjelenése óta folyamatosan gyengül és egyre enyhébb megbetegedést okoz, ezért az a valószínű, hogy előbb-utóbb az influenzához hasonló időszakos vírussá válhat. A gyógyszergyártók ugyanakkor gőzerővel dolgoznak olyan új vakcinákon, amelyek egy esetleges hatodik hullám ellen nyújthatnak védelmet – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Szlávik János hozzátette: úgy tűnik, hogy a koronavírus mutációiban főként a vírus szaporodási képessége módosul, vagyis egyre jobban terjed emberről emberre. Ezzel párhuzamosan azonban enyhül a fertőzés lefolyása. A szakember az oltás fontosságáról beszélve kijelentette: ma már világos, hogy két oltás nem elegendő az omikron vagy az alvariánsai ellen, tehát szükség van a harmadikra is. Kérdésre elmondta azt is, hogy a nyaralás előtt érdemes ellenőrizni a célországban érvényes járványügyi szabályokat, hiszen sok országban megkövetelik a két vagy három oltást.

– jelezte.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: Origo

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.