Pesti Srácok

Szlovákia és Csehország is szorosabbra fűzné a kapcsolatot Izraellel

Szlovákia és Csehország is szorosabbra fűzné a kapcsolatot Izraellel

Csehország egy közös kormányülést beszélt meg, Szlovákia pedig kulturális és technológiai irodát nyit Jeruzsálemben az Izraellel ápolt kapcsolatok további fejlesztése érdekében - jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű újság honlapja kedden a két közép-európai ország kormányfőjének Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott találkozói után.

Bár a lengyelek visszalépése miatt a visegrádi országok Izraellel tartandó csúcstalálkozóját egy későbbi, meg nem határozott időpontra halasztották, Orbán Viktor kormányfő mellett Andrej Babiš cseh, illetve Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök is kétoldalú megbeszélést tartott Netanjahuval, és mindketten az izraeli kapcsolatok szorosabbra fűzését ígérték. Babiš bejelentette, hogy a két ország közös kormányülést tart még ebben az évben Prágában. A Netanjahuval folytatott tárgyalás előtt a cseh kormányfő meglátogatta Jeruzsálemben a Mobileye vállalatot, ahol a gépjárművek automatizálásának úttörő technológiáját fejlesztik.

Peter Pellegrini a megbeszélések után azt közölte a média egybegyűlt képviselőivel, hogy országa információs irodát nyit Jeruzsálemben, amely a kultúra és a technológia területén erősíti majd az Izraellel ápolt jó viszonyt. A kétoldalú találkozók után a Jeruzsálemben tárgyaló három közép-európai kormányfő: Orbán Viktor, Andrej Babiš és Peter Pellegrini közös munkaebéden vett részt Netanjahuval az izraeli kormányfő rezidenciáján.

Eredetileg a visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) vezetőinek és az izraeli kormányfő közös csúcstalálkozóját tartották volna Jeruzsálemben. Ez lett volna az első olyan tanácskozás, amelyet a visegrádi csoport vezetői Európán kívül tartanak. A csúcsértekezlet azonban meghiúsult azt követően, hogy vezető lengyel és izraeli politikusok között az elmúlt napokban nyilatkozatháború bontakozott ki arról, hogy milyen szerepük volt a lengyeleknek a holokausztban, és tiltakozásul Lengyelország lemondta részvételét a találkozón.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.