Pesti Srácok

Szlovákiában elhunyt egy idős férfi, miután megkapta a vakcinát

Szlovákiában elhunyt egy idős férfi, miután megkapta a vakcinát

Szlovákiában meghalt egy idős férfi, miután beoltották a koronavírus elleni vakcinával – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség kedden.

A 79 éves férfi több krónikus megbetegedésben is szenvedett, és a boncolás során azt állapították meg, hogy ezek voltak a halálának elsődleges okai, ugyanakkor az oltás nemkívánatos mellékhatásaiként fellépő láz és elgyengülés is hozzájárult a halálához – írta a szlovák hírügynökség az Állami Gyógyszerfelügyeleti Intézet (SÚKL) tájékoztatására hivatkozva. Az intézet az oltás és az elhalálozás közti okozati összefüggést "lehetségesnek" minősítette, ami közepes valószínűséget jelez az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a hasonló esetek jellemzésére felállított 5 fokozatú skálán. A SÚKL szóvivője az eset kapcsán kiadott állásfoglalásában hangsúlyozta: az oltás szükségességét egyénileg kell megítélni a több krónikus megbetegedéssel küzdő időskorú személyek esetében, akiknél az enyhébb nemkívánatos mellékhatások is egészségügyi nehézségeket okozhatnak. A szlovák intézet eddig 353 olyan esetet regisztrált, amelyeknél fennáll a gyanú, hogy a koronavírus elleni oltás nemkívánatos mellékhatásairól van szó, ezek közül 24-et minősítettek súlyosnak.

A Szlovákiában is december végén megkezdett oltási program keretében eddig több mint 102 ezer személyt oltottak be, közülük hétfőn közel hatezret. Szlovákiában egyelőre csak egyfajta vakcinát használnak a koronavírus elleni oltásra, a Pfizer-BioNTech konzorcium termékét. A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ kedden közzétett adatai szerint hétfőn közel 11 ezer PCR típusú tesztet végeztek el Szlovákiában, s ezek alapján 1590 új fertőzöttet regisztráltak. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma néhány napja csökkenő tendenciát mutat, a haláleseteké viszont nem. Marek Krajcí egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: Szlovákiában fokozatosan javul a járványhelyzet, ami azt jelzi, hogy az ország már túl van a koronavírus okozta járvány második hullámának csúcspontján. Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel mintegy 238 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 1 millió 709 ezer ilyen típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma közel kétszázezer, s jelenleg 3263 fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 4260 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám hétfőn 192-vel emelkedett.

Forrás: MTI; kiemelt kép: MTI/EPA/Andrej Cukic

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?