Pesti Srácok

Szoboszlai Dominik ismét végig pályán volt Liverpoolban és parádés góllal hangolt az Eb-selejtezőre!

Szoboszlai Dominik ismét végig pályán volt Liverpoolban és parádés góllal hangolt az Eb-selejtezőre!

Megszerezte első gólját Liverpool-mezben Szoboszlai Dominik! A magyar középpályás az Aston Villa elleni bajnoki mérkőzésen csapata első gólját szerezte egy jobb oldali szöglet után, edzője ezúttal sem cserélte le, a lefújás után pedig megválasztották a meccs emberének. Nem akármilyen fellépés volt a jövő heti, belgrádi Eb-selejtező előtt.

Azon már meg sem lepődünk, csak jóleső érzéssel nyugtázzuk, hogy Szoboszlai Dominik ott van a Liverpool kezdőcsapatában, hiszen az eddigi összes Premier Liga-meccset végigjátszotta. Ám ma nem csupán kezdett, de megszerezte első bajnoki találatát is, a fantasztikus angol csapat színeiben. Az Aston Villa ellen játszott bajnoki találkozó 3. percében Alexander-Arnold jobb oldali szögletét ballal elemi erővel vágta a kapu bal sarkába. Martinez, a Villa kapusa mozdulni sem tudott a löketre. A Liverpool végül 3-0-ra nyerte meg a rangadót, Szoboszlai Dominik pedig a szurkolók szavazatai alapján ezúttal is a csapat legjobbja lett.

Szenzációs gólt lőtt a magyar válogatott csapatkapitánya, amelynek kapcsán el kell mondani, hogy Szoboszlai Dominik a negyedik magyar futballista lett, aki betalált az angol élvonalban. Gera Zoltán, Priskin Tamás és Buzsáky Ákos után tapsolhattunk ismét magyar gólszerzőnek. Nem keveset böjtöltünk egy Premier Ligás magyar gólért, ugyanis az eddigi utolsó, honfitársunk által szerzett találat 2012. december 22-én született, szerzője Gera Zoltán volt.

Szoboszlai Dominik, a Liverpool FC játékosa első angol bajnoki gólját ünnepli az Anfield Roadon, a Liverpool-Aston Villa mérkőzésen. Szoboszlai a találkozó harmadik percében, ballal talált be az ellenfél hálójába.<br />Fotó: MTI/EPA/Adam Vaughan
Szoboszlai Dominik, a Liverpool FC játékosa első angol bajnoki gólját ünnepli az Anfield Roadon, a Liverpool-Aston Villa mérkőzésen. Szoboszlai a találkozó harmadik percében, ballal talált be az ellenfél hálójába.
Fotó: MTI/EPA/Adam Vaughan
PestiSracok facebook image

Tegnap az angol első osztály másik magyarja, Kerkez Milos is egész mérkőzést kapott edzőjétől, Kerkez csapata a Bournemouth 2-2-es döntetlent ért el a Brentford otthonában. Kerkez a negyedik legjobb osztályzatot kapta csapattársai közül, vagyis egyértelműen felfelé lógott ki a Bournemouth csapatából. Mind Szoboszlai, mind pedig Kerkez teljesítménye nagyon jó előjel a jövő csütörtökön megrendezésre kerülő Szerbia-Magyarország Eb-selejtező tükrében.

Vezető kép: MTI/AP/Jon Super

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.