Sződliget 4500 lelkes, alig százéves nagyközség a Duna mellett, Vác kvázi elővárosa, alvótelepülése. Nincs ipari parkja, számottevő kulturális élete, ahogy számottevő múltja sem, van viszont három temploma és jó közlekedése: főútvonal, autópálya és elővárosi vasútvonal is fut ott, bicikliút és víziút is: maga a Duna. Egyetlen kitörési lehetősége ezért a fekvése. Kiváló kikötője mellett gyönyörű öböl bújik meg, és itt nincs többméteres gát, amely – a szomszédos Göddel ellentétben – elzárná a Duna-parti ligetes-rétes területeket a víztől. Ugyanakkor épp itt húzódik a bicikliút, amelyen nyári napokon ezrek vonulnak fel s alá a Dunakanyarban. Ám erről még később. Sződligetet 9 éve egy civil egyesület tagjai vezetik deklaráltan politikamentesen, elnökük pedig a polgármester, a tavaly a külhoni magyarokat ekéző videójáról elhíresült Juhász Béla. Ő pedig úgy politikamentes, hogy az eltelt évek alatt valamennyi baloldali párt környékén megfordult. A videót mára törölte, de változatlanul momentumos bástyája kíván lenni és maradni a Dunakanyarnak. Sződliget példaértékű hely lett valóban: ahol aszfalttal etetik a választókat, és minden kormányzati támogatást saját fejlesztésként adnak el. Vendégszerzőnk írása.
DUNAVÖLGYI ANDRÁS
Juhász, az igazmondó
A hagyományosan polgári értékrendű község a helyben nem kedvelt jobboldali első ember leváltásával, 2010 őszén „jobb” híján emelte pozícióba lokálpatrióta mezbe bújt, valójában évek óta a nagypolitikába vágyó polgármesterét, aki magát előszeretettel csak „igazmondó Juhásznak” titulálja. A második ciklusát befejező Juhász Béla nagy célokat tűzött ki maga elé, de sajnos nem a rábízott községnek adott víziót. Az elmúlt kilenc évben minden ellenzéki alakulat helyi jolly jokereként fellépett, és mindig rossz ütemben: volt már MDF-es Dávid Ibolya és a párt alkonyakor, Együtt-PM-es lett a szakadáskor, úgy másolta a DK Erdély-gyűlöletét, hogy neki fájjon jobban, momentán pedig a Momentum sorait erősíti, ő volt a mozgalom Pest megyei 4. választókerületi jelöltje – rugalmassága, úgy tűnik, nem ismer határokat. A leadott 53 ezer voksból szűk ezret sikerült megszereznie, ez 1,73%-ra volt elég. Hogy a Momentumnak magának mennyire volt fontos ez a megint későn és kicsit korán is érkezett kvótaember, a pártlistán kapott 81. helye jól mutatja: oda már lasszóval fogták a jelölteket. Juhásznak ez is megfelelt, hisz végre országos pártlistára küldhette életrajzát és fényképét. Ha viszont hátrébb lapozunk az időben, az is látszik, hogy 2010 tavaszán még az MDF színeiben vetette magát a Pest megyei területi listára, ahol a hatodik helyet kapta – az országos lista 153 tagja között ezért nem találni. Tekintve, hogy az akkori bejutási esélye a belpolitikai helyzetet ismerve még matematikailag sem volt kimutatható, csak annyi látszik ebből, hogy bár nem nagy taktikus, mégis híres politikus kíván lenni egyszer, s hogy ugyanazon év őszén csak azért indult a polgármesterségért Sződligeten, mert parlamenti delegálásra nem érdemesítették sem őt, sem a baloldalhoz átállt pártját, az MDF-et a választók. A következő választás már az Együtt – A Korszakváltók Pártjának listáján találja: a „siker” épp akkora, mint előtte és utána négy évvel. Mit tegyünk, Juhász Bélára valójában a kutya nem kíváncsi Sződliget határán kívül – de Béla nem adja fel.
Matematikailag esélytelen, de…
2018-ban egyéni képviselőként mérette meg magát ugyanott, ahol él és működik, a Dunakeszi–Vác körzetben: ide tartozik Sződliget is. „Saját” községében mindössze 227-en szavaztak rá – illetve, ahogy ambícióit ismerik, csak 226-an –, teljesítménye tehát ott is alig ért 8%-ot, ahol addigra már 8 éve működött polgármesterként. Természetesen működhetett az a teória, hogy helyi választói puszta önérdekből szavaztak inkább Rétvári Bencére (51%) vagy akár a szűk húszszor (!) annyit kapott jobbikos, illetve LMP-s jelöltnőre is, csak el ne veszítsék polgármesterüket, akinek választania kellene az országos és a helyi poszt között. Ennek azonban csekély a valószínűsége, ugyanakkor megmutatja, hogy Juhász Béla már tavaly tavasszal kész lett volna Sződligetet azonnal otthagyni egy bármilyen súlytalan, ám médiaképes parlamenti ellenzéki stallumért. A számok tükrében tehát nem lenne sansza most sem a községben – mármint, ha nincs ellenfele, mint ahogy az 2014-ben meglehetősen szerencsétlen módon gyakorlatilag így alakult. Most azonban egy nálánál fiatalabb, tettrekész jelölttel, tekintélyes polgárokkal soraiban fellépett egy másik csapat a pástra, amely ugyan jobbos és keresztény színezettel, de nem direkt Fidesz–KDNP-jelöltként, csak támogatottként indul, és a baloldal helyi bástyájának (Bástya elvtársának) homlokán egyből izzadságcseppek jelentek meg. Úgy tűnik, a csekélyke anyagi bázissal, de jelentős humántőkével rendelkező sződligeti ellenzék, az ún. ZöldLiget megjelenése felzavarta a Tiszta Forrás egyesület vizét (minden képviselőt ők delegálnak 2010 óta). Soha ekkora kampányt nem látott a falu: elnökük és egyben polgármesterük, Juhász Béla személyesen drótozta fel stábjával 150 db plakátját a község oszlopaira; nem túl környezetbarát módon még a helyi CBA előtti fára is felcsavaroztak párat.
Blogolok, tehát vagyok
Pedig Juhász az elmúlt években magabiztosnak mutatta magát. Úgy tűnt, valamelyest levetkőzte humán kisebbségi komplexusát és blogolásba kezdett, amelyet természetesen az Index előszeretettel pakolt napi válogatásába, dacára a fogalmazási és íráshibáknak. Ehelyütt a polgármester némi önkényeztetéssel „polgiként” becézi magát, és nem kell Freudig visszaszaladnia senkinek, ha a blog eredeti (néhány hete megváltoztatott) címe szerint „A polgi megmondja” kiszólás mögöttes értelmét keresné. Juhász úgy gondolja, hogy mivel az általa vezetett helyi civil miniszervezet, a Tiszta Forrás tagjai alkotják a képviselőtestületet, tényleg elég neki megmondania, mi lesz. (Más kérdés, vajon milyen politikamentes szakkört vezethet valaki, aki él-hal a nagypolitikai meghívóért, ma is momentumos, és a párt helyi üléseit az önkormányzat helységeiben tartja: gyakori vendég itt Matkovich Ilona, a tavaly még LMP-s, idén már ugyancsak momentumos váci polgármester-aspiráns.) Az elmúlt hetek azonban tényleg felhőket húztak a baloldal Forrásának tiszta ege fölé. Az első internetes beszólásra Juhász még a blog címét is megvágta, innentől csak „A polgi” – hogy most már ezek szerint ő „a” polgármester Magyarországon, attól, gondoljuk, Tarlós István ugyan nem rezel be, mindenesetre ambiciózus cím ez is. De hisz a stílus maga az ember, ráadásul az internet tényleg nem felejt. Hogy kicsoda is Juhász Béla, milyen karaktert akar vagy nem akar magának a többre érdemes Sződliget, ahhoz elég beleolvasnunk a szóáradatokba, ahol „a polgi” persze továbbra is megmondja a frankót. Rögtön a nyitóposztban, amely rendre afféle ars poetica lenne, a mégoly „független” Juhász ezt írja:
Meggyőződésünk, hogy az országban sok helyen fellelhető megosztottság, a mi és ők sémájára épülő fekete-fehér politikai gondolkodás következménye.
Ezért aztán ő nyilván teljesen másképp vezet községet: „tudatosan igyekszünk kizárni a település életéből a nagypolitikát”. Ez a nemes vállalás azonban köszönőviszonyban sincs a kitárulkozó polgármester munkásságáról szóló írásaival és saját szavaival (pláne, hogy ehhez önmagát kellene kizárnia), és a társadalom átpolitizáltságáról álnaiv, populista kijelentéseket tesz: „Az, hogy az emberek mindennapjait ennyire áthatja a pártpolitika megrémít.” Ezzel szemben írásait olvasva az látszik, hogy minden téma kapcsán ugyanaz jut csak eszébe: a kormányerők kritikája a fő motívum.
Superman? Bitu-man?
A mart aszfaltozással és díszkövezéssel a lakosság egy részét egyébként ügyesen megnyerő, a község lelkével, közösségével és hosszútávú érdekével azonban nem törődő polgármester iskolapéldája annak a mentalitásnak, amely szemrebbenés nélkül dicsőül meg a kormányzat kínálta támogatások fényében, miközben minden fórumon (gy)alázza az országvezetés teljesítményét, sőt, mintha ellenérdekelt lenne a közös sikerben. Odamondogató blogja bemutatja azt a hasonló alapállású emberekre jellemző, „csak azért se sikerüljön” felfogást, amely nemhogy a nemzetépítést nem tekinti szempontnak, de keserű pirulaként nyeli le a községnek ítélt támogatásokat is, se lenyelni, se kiköpni nem tudván, hogy az általa velejéig romlottnak tartott kormányzat nem személyválogat politikai alapon, sőt, a régióban épp a legmagasabb támogatást adta például bölcsődefejlesztésre: 380 millió forinttal teszi lehetővé a kisgyermekek napközbeni ellátását a településen. Ugyanez érvényes az iskolabővítési pályázatra is, amely a Klebelsberg Központ által fenntartott épületet érinti, tehát nem községi érdem, vagy az árvízi gát ügye, amely pedig az utóbbi másfél évtized katasztrófahelyzeteinek nyomán épült meg. Mivel a Dunakanyar e szakaszán csak Sződliget nem rendelkezett árvízvédelemmel, a kormány – uniós források finanszírozásával – biztosította a megfelelő összeget, és a projekt előkészítése már az előző jobboldali polgármester alatt megkezdődött. Hiába avatta óvodáscsoport biodíszletével a gátat Juhász Béla, annyi idegen tollal ékeskedik, mintha nem lenne alatta saját ruha.
A király tényleg meztelen?
A helyzetet közelebbről ismerők szerint most van félnivalója Juhásznak. Ahogy bemutattuk, beágyazottsága valójában gyenge, csak ellenjelölt nélkül lehet biztonságban, és bár a teljesen egyszínű, tőle függő Forrás-tagokból álló testület miatt szinte semmi sem szivárog ki, pedig több kirívóan gyenge ügykezelésről tudni. A Sződliget közvetlen határánál vezetett M2-es autópályát a napokban adják át, de a községet nem óvja zajvédő fal, csak egy rövidebb szakaszon, ráadásul az itt letérő, tescózó váciakat visszavezetik Sződligetre, mert a 3 km-es elkerülő út nem épült meg. Erről nem hallotta senki protestálni a polgármestert. A község egyetlen igazi kincsét jelentő Dunapart öble a Nemzeti Park tulajdona, amelytől egy helyi dokkos vállalkozó fillérekért bérli – hogy miért nem az önkormányzat, hogy legyen a polgároknak lehetősége a Dunához eljutni, rejtély. Rejtély az is, hogy az öböl melletti, ugyancsak vízparti területet miként bérelheti ugyanaz a vállalkozó immár az önkormányzattól, figyelem: ÉVI 270 000 Ft-os áron? Ez a remek szerződés minden sződligeti polgár zsebébe havi 5 forintot tesz, ezért viszont lemondhat arról, hogy a község Duna-partján joggal tartózkodjon – ugyanis simán elkergethetik. A bérbeadás oka, hogy a község nem tudja a területet tisztán tartani közmunkások híján – eközben Juhász mindenfelé büszkén hirdeti, hogy jól áll a község, 140 millió van a számláján. Vajon miért nem oldja meg abból azt, amire a vállalkozó ezek szerint képes? Ottjártunkkor a két népszerű sződligeti kikötőben (szintén bérlemény) bőven száz feletti a kishajók, motorcsónakok száma, és mindkét vállalkozó több százezer forintért ad egy szezonális kikötőhelyet és dokkoltat. Könnyű kiszámolni: egyetlen hajónyi befizetés bőven fedezi az egész éves közterülethasználatot! Vajon milyen üzleti éleslátás kell efféle megállapodáshoz, mennyire hihető, hogy az extrahaszon csakis a vállalkozónál marad? Ilyen kérdéseket hallani.
Elherdált attrakciók
A Dunánál körbenézve más is feltűnik: ha már a polgármester filléres szerződései miatt a sződligetiek nem is tartózkodhatnak jogosan a község vízpartján, talán a Szabadtéri Színpad enyhít bánatukon. De nem: a valaha szebb napokat látott épület zárva, részint romos, részint sokéve félbemaradt építkezés nyomai látszanak – érdekes, Juhász a váci fideszes városvezetést nyilvánosan megszólta korábban egy nem is általuk üzemeltetett ingatlan „dzsuvás” állapota miatt. Vajon itt minden rendben van-e, pedig ez valóban önkormányzati tulajdon. A muzeális értékű (a Demszky-féle BKV akkori szorult helyzetében fillérekért, 300 ezer Ft-ért megszerzett), sárga UV villamos nincs már itt. Azt még 2007-ben az előző, jobbos községvezetés hozatta ide, hogy nosztalgia-éttermet és a köré építendő afféle villamos-végállomás révén kiszolgáló helységeket is biztosítson egy későbbi dunaparti attrakcióhoz: ez éppúgy célozta volna a sződligetieket, mint a bicikliúton elhaladókat. Juhász Béla egyik első intézkedése volt visszavitetni Pestre és eladni; természetesen azonnal volt vevő az értékes jószágra. Helyébe semmi sem került, Juhász viszont azóta sem szállt le a villamosról, amire ugyan nem tudni, mikor váltott jegyet, mindenesetre ma, kilenc évvel később is ezzel „jár”, ezt a járművet célkeresztbe állítva plakátozza körbe a falut, vudubabává téve a muzeális villamos hűlt helyét is. Eközben kifejezetten mókás, hogy minden évben megrendezi az oldtimer autók találkozóját ugyanott – talán nem csodálkozunk, ha maga is oldtimer Mercedesszel közlekedik?
Bűz van, babám!
A sződligetiek szerint Juhásznak nem erőssége a közösségszervezés, és a legjobb indulattal is csak az írható le, hogy „nem ismerte fel” a község koronagyémántját, a Duna-partot, és „rosszul sáfárkodott” a javakkal. De nemcsak a villamos-attrakcióból nem lett semmi, nemcsak a bezárt Szabadtéri Színpad omladozik. A polgármester nem érzékelte, hogy tennivalója lett volna a sződligeti közösségi élet újjáélesztéséért, összedolgozhatott volna a község három keresztény történelmi felekezettel, nem lett volna szabad kipusztítania a diáksport-életet, meg kellett volna vetnie egy helytörténeti gyűjtemény alapjait, hóna alá nyúlhatott volna az országos hírt kivívott Mézeskalács-falunak, vagy hogy tehetett volna valamit a helyi Táncházért. Előbbi népszerű civil kezdeményezés támogatás híján elsorvadt, utóbbinak pedig az tette be a kaput, hogy Juhász kitermelhetetlen bérleti díjat kezdett követelni a teremért. A helyiek azt mondják, Béla egy jóízű aszfaltozást tán meg tud szervezni, de már abban erélytelen, hogy tisztaság legyen, s hogy ennek érdekében szemeteseket szereljenek fel, vagy kijárja a MÁV-nál, hogy végre a kétszázméteres peron másik végén is legyen labirintusos vagy bármilyen átkelő, miközben a fél falu vonattal jár és botladozik a síneken – ahhoz már gyenge és/vagy érdektelen. Eközben mindenhol hangoztatja, hogy a községnek félretett pénze van, amely ki tudja, mire vár? Legfeljebb a Tiszta Forrás tagjai sejthetik. Utóbbiakat sokan szeretnék inkább Tiszta Levegő-munkacsoportnak látni, mert dunai közelség ide vagy oda, a község levegője nyáron avarégetéstől szennyezett, a fűtési szezonban pedig lehetetlen szellőztetni a vegyeskazánokban bűzölgő szeméttől, háztartási hulladéktól; ilyenkor az adatok rosszabbak Budapest belvárosánál, inkább Pekinghez hasonlatosak. Míg a daganatos megbetegedések és halálesetek száma Sződligeten meredeken emelkedik, a Juhász és csapata vezette önkormányzat tétlen, és – talán szavazatféltésből – bejelentésre, civil aláírásgyűjtésre is vonakodik a tettek mezejére lépni, érvényt szerezni jogszabályoknak, netán új, szigorúbb rendeleteket hozni s azokat betartatni.
Lópici Gáspár irányít
Nem lennénk méltányosak, ha nem írnánk le: a momentumos, de persze, amúgy független Juhász Béla abban is ügyes, hogy testvértelepülések közti oda-vissza utazgatást vagy két-három diák brüsszeli látogatását „közvetlenül Brüsszeltől nyert támogatásként” mutasson be, s így a gonosz kormányt tehetségből megkerülő européer polgármester maszkját gyúrja magának. Ám valójában Sződliget európai életminőségi problémáján a benne élő művészek és a dunakanyari fekvés sem segíthet, ha a hivatal, mint szervezőerő nem hozza működésbe magát – és erre 9 év is kevés volt. Így eshet meg, hogy Sződliget ma nincs a kulturális térképen, s hogy az önkormányzat ünnepségein pohárköszöntő hangzik el Himnusz-éneklés helyett, nem szaktekintély szónok, hanem inkább Juhász maga fog hobbitörténészként a Szent István-i intelmek betelepítéspárti kontextusba illesztéséhez, hogy a templom előtti főtérre betlehem helyett karácsonykor roncsautó kerül kiömlő ajándékokkal, a Megváltó születésének szeretetünnepe helyett a konzuméria giccsoltárán áldozva, s világosan letéve a voksot a Mikulás kontra Télapó kultúrantropológiai dichotómiájában is. Apropó, migránsbiznisz: hírlik, Juhász Sződliget pénzén idősek ingatlanait vásárolja meg, ám hogy kinek szánja azokat, arra csak ködös választ ad. Fiatal családoknak, ilyesmit hallottunk – de vajon mifélék lesznek ők, a világ mely tájáról? Az pedig már bulvárhíradóba kívánkozna, hogy a szeptemberi Falunappal Juhász polgármester alighanem a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mert sikerült – dokumentálva! – úgy legyűrnie a díszpolgári cím értékét, hogy kampányának palástolhatatlan részeként VALAMENNYI SZŐDLIGETI POLGÁRNAK DÍSZPOLGÁRI CÍMET ADOTT. Így lettek „díszpolgárok” tegnap betelepült féléves kisdedek és annak a 71 háznak a tulajdonosai is, akik viszont láthatóan szabadulni akarnak sződligeti ingatlanuktól – és akkor csak egyetlen ingatlanos oldalon indítottunk keresést. Pedig Sződliget a juhászi kampányüzenetek szerint „fejlődik”, ám ez a helyiek szerint csak a mart vagy normál aszfaltos utakra igaz. A községben járva szembeötlő a polgármester plakátözöne; a másik oldal úgy látszik, ezt nem engedheti meg magának, ők inkább a házakat járják, az nem kerül pénzbe. A negatív kampányt a „polgi” már hetekkel ezelőtt bedurrantotta, jó előre letolvajozva és „csődligetezve” riválisait. A mostani plakátokon feltűnő elem a szívecske és a katolikus templom; utóbbi nem kicsit farizeus megoldás Juhász részéről (és egy kissé MVM-es napocska, ismeretlen jelentéssel). A jelzők pedig: „okos, tiszta, modern, európai, fejlődő és persze, VILLAMOSMENTES”, amely talán az „ötletmentes” sződligeti terminológiájává válik egyszer. Plakátjai kapcsán Juhász egy viccesnek szánt kisvideót is megjelentetett, amelyben önmagára húzza Lópici Gáspár alakját, mely szerint ő „irányítaná a közvéleményt”. Valószínűleg a sok plakát miatt nem telt már spin doctorra, ilyesmit épeszű kampányguru nem támogatna, de hát ő tudja.
Rosszul döntöttem, a gyerek megszületett
No, de végül tényleg, ki az az ember, aki Sződligeten – pozíciójából fakadóan – a polgári házasságkötés anyakönyvvezetői jogát is viseli? Íme, szöveghűen és kontextusában meghagyva, valamint helyesírásilag is javítatlanul a blogrészlet:
Valóban mindenekfelett a házasság? Felesleges a tudás? Felesleges az egzisztencia nyújtotta biztonság? Legyenek 16 éves kortól szülőgépel a lányok, hogy megmentsék a kipusztulástól a nemzetet? (….) De hát én óvónő akaratam lenni. Meg akartam nézni a fjordokat, a sivatagot, utazni a Transzszibéria vasúton. Most meg itt vagyok, mint főállású anya. Vajnánénak miért nincsnek gyerekei? Ő nem olvassa a LAPOT? Nyáron voltunk egy hetet a Balatonnál, jövőre talán eljutunk Opatijába. Last minute. És nézed a másikat. Mit szerettél rajta? Már azt sem bírod nézni, ahogy eszik. És innen nincsenek jó megoldások. Csak rosszak és nagyon rosszak. Még felsejlik falami a szükséglet piramisról, aminek a csúcsán nem a család van, hanem olyanok, mint tudni, érteni, megismerni, meg olyanok, hogy elérni a bennünk rejlő lehetőséget, de már csak legyintesz. Ennek annyi. És azután jön, aminek jönnie kell. Boldogan élsz, amíg meg nem halsz. Magyar népmese 2018.
Elképesztő szavak egy országgyűlési képviselőjelölt polgármester, közszereplő és egyben gyakorló anyakönyvvezető szájából. Ám egy másik posztban a poszt betöltője arról is ír, hogy miközben párokat ad össze, valójában mire gondol – ez is nagyon tanulságos, de kifejezetten vigyázzon a lelki egészségére, aki ide kattint.
Egyszer még találkoztunk. Ikerterhes volt és hullámvölgyben a házassága. Azt mondta, ha felvállalom a gyerekeit, akkor visszajönne. Nem akartam. Egy hónap sem telt, amikor a barátnőm benyögte, hogy terhes. Elcibált a nőgyógyászhoz. Alig volt zsarolás. Az orvos egyik kezébe a fecskendő és úgy kérdezte: Beadjam? Mint egy régi Dustin Hoffmann filmben: Biztonságos? És akkor rosszul döntöttem. Majd ismét. Férfibecsületnek gondoltam, de szimpla baromság volt az adjunk nevet a gyereknek projekt. Szerelem? Arra már nem emlékszem. És már újra ott álltam az anyakönyvvezető előtt. A gyerek megszületett, de a helyzet meg egyre romlott. (…)
Itt tényleg hagyjuk a polgármester irodalmi kísérletét. (Spoiler: egy reggel lelép majd a tanácsi lakásból, elhagyja borzalmas idegállapotban lévő feleségét, csak már nem teszi hozzá, hogy vele a saját gyermekét is – ő mintha nem létezne, hisz egy „rossz döntés” következménye.) Többeknek úgy tűnik, hogy amit Juhász Béla ír, valójában a saját kórképe. Megbánta, hogy nem vetette el a gyermekét? – kérdik. Nem akarjuk, hogy ilyen ember legyen a polgármesterünk, a szószólónk. Meg az anyakönyvvezetőnk – mondják. Települést pedig csak mentálisan ép ember vezessen, akiben erős értékrend él, morálja, életigenlése kikezdhetetlen – ezek alapigazságok. De vajon olvassák ezt a blogot a sződligeti választók?
Boldi megmondja, megcsinálja?
Juhász Béla ellenfele az a szociálpolitikai végzettségű, Sződligeten, családban élő fiatalember, Fenyvesi Boldizsár, aki megelégelte a fentebb sorolt állapotokat. A sok éve civil alapokon, sikeresen indult helyi sportegyesület vezetésében már szembekerült az oda beejtőernyőzött Juhásszal, és szomorúan konstatálta, hogy a polgármester térnyerésével az egyesület és a gyermekfoci is szétesett. Ma a romlásnak indult állapotú sződligeti pályán ugyan rúgják néha a labdát, de már a szomszéd városok bérlői. Hogy miként alakul majd a kis dunakanyari településen a meccs, ki rúghat labdába a következő öt évben, ma még kérdéses. De október 13-án sok egyéb mellett az is eldől, lehet-e valaki úgy független, hogy közben egy ellenzéki párt képviselőjelöltje, országos listáján szereplő, helyben pedig most sem csak saját baráti köre, hanem pl. Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa is támogatja. Láthattuk: Juhász Béla a politikai kaméleon példája, mindig felveszi azt a pártszínt, ami legjobban kiemeli egyéni ambícióit – és ráadásul se szilárd értékrend, de formátum, se ütemérzék nem jellemzi. Egyetlen koherencia talán életében a jelenlegi miniszterelnök iránti gyűlölet és az olthatatlan vágy a magasba emelkedésre. Az így-úgy elvezetett, virágzó közösség helyett egyetemlegesen leaszfaltozott ligetű település pedig – ha a választók nem változtatnak – maradhat, ami az elmúlt években volt: még dobbantónak se jó a nagypolitikába.
A fotók szerzőnk felvételei
Facebook
Twitter
YouTube
RSS