Határozatban fejezte ki szolidaritását Lengyelországgal a magyar Országgyűlés kedden, és felszólította a magyar kormányt: álljon ki Lengyelország mellett az unió 7. cikke szerinti eljárás során.
A kormánypárti képviselők által benyújtott előterjesztést 114 igen és 13 nem szavazattal fogadták el. 2017. december 20-án az Európai Bizottság bejelentette, hogy megindította Lengyelországgal szemben az európai uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárást a vitatott igazságügyi reform miatt.
Az Országgyűlés elfogadhatatlannak tartja a bejelentést
A magyar Országgyűlés elfogadhatatlannak tartja az Európai Bizottság bejelentését Lengyelországgal szemben az eljárás megindításáról, hiszen az Európai Unió egy olyan, az alapító szerződésekben a tagállamok által meghatározott körben és keretek között önálló jogalkotásra és a saját nevében történő nemzetközi szerződés létrehozására is felhatalmazott közösség, melynek alapját az e tagállamok által kötött nemzetközi szerződések képezik – áll a határozatban, amely hozzáteszi:éppen ezért a 7. cikkely szerinti eljárás nem lehet a politikai boszorkányüldözés eszköze. A lengyel alkotmánybíróság kimondta, hogy Lengyelországnak az Európai Unióhoz való csatlakozása nem csorbította az alkotmány teljes jogrenden belül érvényesülő elsőbbségét a Lengyelország szuverenitása alá tartozó területeken.
Az Országgyűlés veszélyes percedent lát az eljárásban
A magyar Országgyűlés veszélyes precedenst lát a Lengyelországgal szemben indított eljárásban, mivel ezzel a döntésével a bizottság túllép az uniós alapokmányokban rögzített feladatkörén. Ezért a parlament felszólítja Magyarország kormányát, hogy álljon ki Lengyelország mellett, ne hagyja csorbítani Lengyelország alapszerződésben garantált jogait,és ne támogasson olyan javaslatot, amely Lengyelország uniós tagságból eredő alapvető jogainak gyakorlását korlátozná – olvasható a határozatban.
A 7. cikk alkalmazása többlépcsős folyamat, amely végső soron oda is vezethet, hogy a tagállamok kormányait tömörítő tanácsfelfüggeszti Lengyelországnak az uniós szerződésből fakadó bizonyos jogait, akár a szavazati jogát is,ami gyakorlatilag kizárást jelent a tanács döntéshozatalából. A folyamatban a konkrét szankciókról szóló végső döntéshez minősített többség kell ugyan, ám ezt megelőzően annak megállapításához, hogy valóban “súlyosan és tartósan” sérülnek az uniós alapértékek, teljes egyhangúságra van szükség a tagállamok között, vagyis minden tagállamnak vétójoga van. A 7. cikket még soha nem alkalmazták az Európai Unió történetében.
Forrás: MTI; Vezető kép: Kormány.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS