Pesti Srácok

Szombattól este nyolc után ritkábban közlekednek a fővárosban a BKK járatai

Szombattól este nyolc után ritkábban közlekednek a fővárosban a BKK járatai

A koronavírus-járvány miatt hozott kormányzati veszélyhelyzeti intézkedések meghosszabbításával összhangban február 6-ától több, mint ötven fővárosi vonalon már 20 óra után életbe lép a késő esti, egyébként 22 óra körültől alkalmazott menetrend – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

A november óta életben levő kijárási tilalom óta este nyolc óra után jellemzően csak a dolgozni indulók vagy a munkából hazaérkezők utaznak közösségi közlekedéssel. Ilyenkor általában tíznél kevesebben utaznak még a legforgalmasabb vonalakon közlekedő járműveken is, de üres autóbuszokba sem nehéz belefutni Budapest külsőbb területein – írták az MTI-hez eljuttatott közleményben. Emlékeztettek, hogy a kijárási tilalomhoz igazodva a BKK korábban már két lépésben igazította menetrendjét a megcsappant esti és éjszakai forgalomhoz, az utazóközönség megértésével és elfogadásával. A kijárási korlátozás meghosszabbítására figyelemmel szombattól több, mint ötven fővárosi járat menetrendje módosul a 20 óra és hajnali 5 közötti időszakban. Az érintett vonalakon 20 óra után a járatok kihasználtságához igazodó késő esti – "normál" viszonyok között általában 22 óra körültől alkalmazott – menetrend lép életbe – írta a BKK.

Közölték: 20 órától mind a négy metróvonalon tízpercenként követik egymást a szerelvények. Módosított menetrend szerint, de 20 percenkénti követésnél sűrűbben közlekedik az 1-es, a 14-es, a 47-es, a 49-es, az 50-es és az 56A villamos, továbbá a 11-es, a 16-os, a 21-21A, a 23-23E és a 114-213-as autóbusz. Már 20 órától húszpercenként indul a 2-es, a 3-as, a 28A, a 37A, a 42-es villamos, az 5-ös, a 7-es, 8E, a 9-es, a 20E, a 30-as, a 31-es, az 53-as, a 67-es, a 85-ös, a 105-ös, a 136E, a 151-es, a 159-es, a 168E, a 178-as, a 182-es, a 184-es, a 194-es, a 194M, a 196-os, a 200E, a 212-es, a 220-as, a 276E autóbusz, a 70-es, a 72M, a 74-es, a 75-ös, a 76-os, a 78-as és a 80-as trolibusz. A kijárási tilalom alatt 20 óra után nem közlekedik néhány, önálló szereppel nem rendelkező sűrítő buszjárat: a 7E, 30A, 196A autóbusz és a késő estét leszámítva a 162A járat.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?