Pesti Srácok

Szoros meccsen verte Máltát leendő ellenfelünk

Szoros meccsen verte Máltát leendő ellenfelünk

Az Európa-bajnokságon szoros, kiegyensúlyozott csoportra számít Marcel Koller, a magyarokkal azonos négyesben szereplő osztrák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Csapata jól támadott, és gyengén védekezett Málta ellen.

– mondta a svájci szakember az osztrákok Málta felett aratott 2-1-es sikerét követő sajtótájékoztatón. „Elégedett vagyok, mert noha sok ember azt várta, hogy nagyarányú győzelmet arassunk, én tudtam, hogy Málta stabilan védekezik és remekül kontrázik. A feladatot viszont teljesítettük, győztünk. Néhány játékos fáradt volt, emiatt kissé pontatlanul futballoztunk” – értékelte csapata győzelmét Koller.

PestiSracok facebook image

A meccsen – melyet a helyszínen tekintett meg Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya és segítője, Andreas Möller – az osztrákok korán, már a 4. percben vezetést szereztek Marko Arnautovic révén. A hazaiak ezt követően is kreatív futballt mutattak be, így felállt és zárt védelem mögé is be tudták játszani a labdát, ennek köszönhetően Alessandro Schopf növelte az előnyt. Ugyanakkor amennyire meggyőző volt az osztrákok támadó játéka, annyira égbekiáltó hibák jellemezték a gárda védekezését. Az egyik ilyet a második félidőben becserélt David Alaba követte el, amely öngólt eredményezett. A kapus nem a helyén állt, hanem a kaputól jobbra, hogy oda passzolja le neki a labdát a Bayern München sztárja, aki viszont a kapu közepébe gurított. „Nem értették meg egymást” – zárta rövidre a nem mindennapi gól elemzését Koller.

Az osztrákok szombaton az Eb-ről lemaradt hollandokat fogadják Bécsben. A jövő hét pénteken rajtoló, franciaországi Eb-n Mallemortban lesz a bázisuk, s elsőként a magyarokkal találkoznak június 14-én, Bordeaux-ban. Négy nappal később Portugáliával küzdenek meg Párizsban, 22-én pedig Izland lesz az ellenfelük szintén Saint-Denis-ben.

MTI, kép: gmx.at

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.