Pesti Srácok

Sztáray Péter: döntő szakaszába lép a magyar űrhajósprogram

Sztáray Péter: döntő szakaszába lép a magyar űrhajósprogram

A magyar űrhajósprogram döntő szakaszába lép - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára. Sztáray Péter kedden azt követően nyilatkozott a közmédiának, hogy Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztossal közösen Budapesten meglátogatták a négy magyar űrhajósjelöltet.

Az államtitkár a kezdeményezést Magyarország számára korszakos programként jellemezte, mivel mind gazdasági, mind tudományos, mint biztonsági szempontból komoly előrelépést jelent. Remélik, hogy ezzel a programmal az új generációkat is inspirálhatják majd, és amikor a második magyar űrhajós is visszatér a világűrből, sokan akarnak majd az ő nyomdokaiba lépni - tette hozzá.

Sztáray Péter azt mondta, hogy a HUNOR űrhajósprogram egyben szuverenitási kérdés is, tekintettel arra, hogy azok az országok, amelyek jelen vannak a világűrben, sok szempontból erősítik szuverenitásukat.

Az államtitkár a program egyik fő céljának azt nevezte, hogy

PestiSracok facebook image

és ezeket később az űrkutatásban kamatoztathassák.

A program végén derül ki, hogy ki megy az űrbe

Ferencz Orsolya tájékoztatása szerint várhatóan az év végére a közvélemény számára is kiderül, a négy magyar űrhajósjelölt közül ki lesz az a kettő, aki az Egyesült Államokban folytatja majd a kiképzést, azonban az, hogy végül melyik magyar űrhajós repül fel a világűrbe, majd csak a program vége felé tudható meg.

Közölte, hogy cégek és kutatók egy nyílt felhívás részeként még elküldhetik a space.kormany.hu oldalra esetleges további kutatási javaslataikat, ahogy azt korábban már többen is megtették.

A miniszteri biztos megfogalmazása szerint egy ilyen nemzeti program a benne részt vevő felsőoktatási intézményeknek, kutatócsoportoknak, kutatóhálózatoknak és cégeknek óriási katalizáló erő, hiszen az űrtechnológia, az űripar a 21. század legfejlettebb gazdasági ágazatának alapja. Ezért ez a program, amelyben "nemzeti szuverén hatáskörben dönthetjük el", hogy a magyar tudós, a kutató mivel foglalkozik harminc napig a nemzetközi űrállomás fedélzetén, hatalmas lendületet ad a felsőoktatásnak és a tudományos kutatásoknak is.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."