Pesti Srácok

álszentség

Rózsafüzér vagy koktélpohár? A kettő együtt nem megy, főnök! | Karantén kibeszélő

Ps TV április 30.
Magyar Péter Rómában járt, elvileg Ferenc pápa temetésére ment, akitől még anno egy rózsafüzért is kapott, amit magával vitt. Senkinek sem szeretnénk a lelkében vájkálni, vagy a gyásza őszinteségét megkérdőjelezni még akkor sem, ha Magyar Péterről van szó, akitől azért sok cifrát láttunk már. Azzal azonban nehéz mit kezdeni, ha valaki saját maga jogán teljesen hülye, vagy mondjuk inkább hasadt személyiségnek, ugyanis Magyar Péter amellett, hogy kirakott egy-egy cseppet sem beállított képet, ahol elgondolkodva néz a semmibe és Ferenc pápáról értekezik, egyből ráküldött három olyan szelfit, ahol élvezi a római életet. Bizony, koktélok, napszemcsis pózolás, dolce vita és boldogsághormonok, a barátnőjével közösen készített szerelmes képek és koktélpoharak díszítették a pillanatokat. Aztán észbe kapott és gyorsan kitett egy fotót, ahol Ferenc pápa sírjánál imádkozik, utána pedig megint jöttek a római este dzsigolójától a hangulatjelentések, sőt, még Orbán Viktorba és feleségébe is beleszállt, de ezt a képet még a szektások is durvának találták, így hát a hiba nélküli ember gyorsan törölte is. A Karantén kibeszélő legénysége Ambrózy Áronnal kiegészülve, a szokásos stílusban és hangnemben beszélte ki az utóbbi nap eseményeit, melyben a szexvideós történet még nincs is benne, pedig ha egy nappal korábban tudjuk...

Amíg mindenki elemez és okoskodik, addig Majka jót röhög és számolja a pénzecskéjét – Karanténvlog

Karanténvlog január 25.
Kicsit már unalmas is, hogy mennyire bejött Majka húzása, aki ide is helyezkedik, oda is helyezkedik és nagyot röhög mindenki képébe, amikor napokig csak róla beszélnek az emberek. Még az is belefér, hogy rendszerkritikus számával nem politikusoknak, hanem saját magának állított görbe tükröt, hiszen a pénz, pénz és a pénzecske Majkának a legfontosabb. Saját magát politikától függetlennek állítja be, de lehet, hogy most ő is a Medián kamuszagú közvélemény-kutatásait nézte, hiszen a Szijjártó Péterhez simulgató magatartását felváltotta a név nélküli üzengetés. Majka korábban úgy nyilatkozott, hogy a magyar médiában nem túl szép dolog, hogy befolyásolni akarnak billegő embereket, erre saját magát arcon köpve most pont ezt tette. A Karanténvlog rövid kis elemzésében a világot ugyan nem váltjuk meg, ám kicsit más szemszögből mutatjuk be az amúgy nem túl okos Majka ravasz húzását. Ne feledje senki, nem a pénzt kell sajnálni az "ózdi hőstől", csak rá kell mutatni arra az álságos és álszent helyezkedésre, aminek nincs más kiváltó oka, mint a pénz, a pénz, a pénzecske, amihez mindenki más csak asszisztál. Azt pedig mindenki rögzítse, hogy nem a Való Világ egykori nyálcsorgatójának a szerepe, hogy oktassa a magyar embereket társadalmi és filozófiai kérdésekben, ne is emelje senki arra szintre, maradjon meg mindenki a kaptafánál.

Az émelyítő pofátlanság határtalan: a pedofil havert elfelejtő bolsevik Szikra mozgalom aggódik a pedofília miatt – Karanténvlog

Ps TV 2024 március 2.
A kommunistáktól sosem várhatunk egyenes és gerinces lépéseket, de néha még mindig meg tudják lepni a normális embereket újabb nyalánkságaikkal. A pofátlanságnak pedig tényleg nincsen határa, hiszen legutóbb az a Jámbor András-féle bolsevik Szikra Mozgalom aggódott a pedofilok miatt a Fővárosi Közgyűlésben és szidta a nemzeti oldalt, akiknek a saját háza táján valóban lett volna söprögetnivaló. A Karantén a helyszínen hüledezett, ugyanis a Szikra mozgalmon kívül senki sem felejtette el, hogy a hozzájuk köthető alak laptopján találtak több mint hetvenezer pedofil felvételt, ami abban a lakásban készült, ahol Dobos Krisztinával, Jámbor egyik jobbkezével élt együtt. A pedofil öngyilkos lett, a Szikra pedig aggódó hangnemet vett fel, miközben antifa testvéreik vadásznak magyarokra a saját hazájukban. Mintha a Tanácsköztársaság ideje éledt volna újjá a bolsevik lélekben, de a Karantén az egyre agresszívabbá váló baloldal több remek képviselőjét is megszólaltatta. A mai adásban az álszent Kiss László mellett a különösen hányingergerjesztőre sikerült Kálmán Olga-böffenetet sem hagyhatta ki, végül Orosz Anna ígérte meg a magyaroknak, hogy ha rajtuk múlik majd, akkor MINDENKI szeretetben és békében fog felnőni. Örök élet és ingyen sör ugyanitt kérhető. Nézzétek most is a Karanténvlogot!
Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

Mezítelen gyermek holttest a patakban - Egy falu keresi a gyilkost

Exkluzív 2018 május 19.
A döbbenet az úr most Sólyon. A kicsi Veszprém megyei faluban pénteken este brutális gyilkosság áldozata lett egy nyolc éves kislány. Az elkövető egy 16 éves hajmáskéri fiú, akit gyakran láttak a településen biciklizni. A PestiSrácok úgy tudja, hogy a gyilkos kamaszt szombaton délelőtt elfogták és őrizetbe vették a rendőrök. A Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság az információnkat egyelőre nem erősítette meg, azt azonban igen, hogy gyilkosság megalapozott gyanújával nyomoznak.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.