Pesti Srácok

Karácsony Gergely a hivatali autójával kampányolta végig az országot

null

Nagy sajtóvisszhangot kapott, hogy nemrég a főpolgármester annyira sietett Budapesten, hogy a hivatali autójával még szabályt is szegett, ugyanis a buszsávban ment a gyorsabb haladás reményében. Pontosabban: ment a sofőrje, hiszen a főpolgármesternek nincs jogosítványa, ezért is furcsa az a megfogalmazása, hogy „nagyon ritkán vezetek szolgálati autót, gyakorlatilag soha”. Megnyugtató, hogy legalább bűncselekményt nem követ el Budapest vezetője. Viszont ezzel az autóval nemcsak hivatali ügyeit intézi, hanem kampánykörútját is járja, ami kérdéseket vett fel. Főként azt, hogy akkor most tulajdonképpen a budapestiek fizették Karácsony Gergely kampányát?

Egy hamuszürke Toyota Prius Plug-In Hybrid típusú személygépjárművet szerzett be a Fővárosi Önkormányzat annak érdekében, hogy a főpolgármesternek – aki ugyan úton-útfélen a tömegközlekedést és a biciklit preferálja – legyen mivel közlekednie munkája során, ám ezt az autót úgy tűnik, nemcsak a fővárosi ügyek intézésére használja. A Mandiner ugyanis képeken és videókon mutatja be, hogy Karácsony Gergely ezzel az autóval járta a kormányfő-jelölti kampánykörútját is, Kecskeméttől Komlón át, Érden keresztül egészen Szentendréig, de még Hódmezővásárhelyet is megjárta vele.

Emiatt közérdekű adatigényléssel fordult a lap az átláthatóságra oly érzékeny Fővárosi Önkormányzathoz, amiben arra kíváncsiak, hogy

  • használhatja-e Karácsony a hivatali autót a fővárosi ügyek intézése mellett például országos kampánytevékenységre;
  • ha igen, mennyit mehet magánhasználati céllal; hogy ez esetben ki fizeti a hivatali autó sofőrjét – lévén a városvezetőnek nincs jogosítványa;
  • és ha már szóba került minap egy megdorgált hivatali sofőr: kérdéses az is, hogy történik az elszámolás, miként számolják a sofőr rendelkezésre állását, amikor például a főpolgármester ellenzéki miniszterelnök-jelöltként épp országot jár.

PestiSracok facebook image

A válaszra remélhetőleg nem kell sokat várni, és megtudhatjuk, mennyibe fájt a budapestieknek a főpolgármester posztok utáni vágya.

Forrás/fotó: Mandiner

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.