A németek megújuló helyett megváltozott energiával termelik az áramot. A barnakőszén ugyanis megváltozott, az szerintük teljesen klímakompatibilis,...
Franciaország az Európai Tanács soros elnökségét tölti be és választásra is készülnek, így Macron elnök már részben...
Berlin visszakozott a klímahisztéria ügyében, a Reuters értesülései szerint ugyanis a német kormány egyszerűen nem akar feszültséget...
Az atomenergia és a földgáz is bekerülhet az úgynevezett taxonómia-rendeletbe, amelynek értelmében az ezen energiaforrásokat alkalmazó beruházások...
Az Európai Bizottság tervezetének javaslattá válása, majd elfogadása több szempontból is pozitív fejlemény lenne, ugyanis az atomenergia...
2021 utolsó napján, amikor Németország a még meglévő hat atomerőműve közül hármat végleg leállított, az Európai Bizottság...
Németország pénteken megkezdte a még működő hat atomerőműve felének a leállítását, egy évvel azelőtt, hogy az ország...
Sok pulcsira lesz szükség a helyi világboldogító Márky-Zayok miatt Németországban télen. A még ipari nagyhatalomként számon tartott...
Az orosz és a magyar fél is azon dolgozik, hogy 2029-2030-ban a paksi atomerőmű két új blokkja...
Győzött a józan ész a klímahiszti felett. A Die Welt értesülései szerint az Európai Unió ugyanis a...
Magyarország energiaellátátása biztos lábakon áll, így nem érint minket a mostani ellátási válság – írta Szijjártó Péter...
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Alekszej Lihacsovot, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatóját...
Franciaországnak jelentős számú nukleáris reaktorra van szüksége – vélte kedden Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a...
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Európai Gazdasági Bizottsága (ENSZ-EGB) friss tanulmányában az atomenergiát jelöli meg a leginkább klímabarát...
Száznyolcvan kiállítót várnak a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozóra. A vállalkozói kiállításon vízgazdálkodásról, fenntartható mezőgazdaságról,...
Magyarország azon kevés európai uniós tagállam egyike, amelyek teljesítik a vállalásaikat, miközben a tagállamok többsége többsége nem,...
Nem szabad eleve kizárni az éghajlatváltozás elleni küzdelem megfelelőnek ítélt eszközei közül az atomerőművek új, negyedik nemzedékét...
A balliberális pártok ideológiája szerint folytatott „zöldpolitika” Európában jelenleg a rezsiköltségek robbanásszerű emelkedését eredményezi. Itt az ideje,...
A lengyelek többsége kifejezetten támogatja egy atomerőmű építését az országban. Miután az Európai Unió bírósága elrendelte a...
Minden bizonnyal a következő évtizedek meghatározó kérdése lesz, hogyan reagálnak a kormányok a környezeti változásokkal kapcsolatos kérdésekre,...
Éppen harmincöt éve annak, hogy felrobbant a csernobili atomerőmű négyes számú reaktora. A történelem eddigi legnagyobb atombalesetét...
Üzemzavar volt vasárnap Iránban az ország középső részén, Natanz városánál működő atomipari létesítménynél – jelentette az iráni...
Orbán Viktor és Emmanuel Macron kezdeményezésére levélben fordult az Európai Bizottsághoz hét uniós tagállam. A levélben a...
A jószomszédi kapcsolat megőrzéséről biztosította egymást Áder János köztársasági elnök és Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi...
A koronavírus-járvány első hullámának térségbeli és magyarországi kezelésének sikeréről beszélt a Newsweek című amerikai hetilap Country Report...
Az iráni atomenergia-hivatal vezetője megerősítette vasárnap, hogy a fordói földalatti üzemben jelenleg 1044 uráncentrifuga üzemel, megfelelően annak,...
Lettország nem fog vásárolni a hamarosan üzembe lépő új Fehérorosz Atomerőműben (BelAESZ) előállítandó villanyáramot, csatlakozva ezzel a...
Magyarországot nagyon komoly megbecsülés övezi a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnél (NAÜ), mert nagyon sokat és eredményesen tett annak érdekében...
Nukleáris energia nélkül Európa nem tudja megvalósítani a klímasemlegességet 2050-re, ezért az Európai Uniónak be kell fejeznie...
Az LMP az atomenergia betiltása és a megújuló energiaforrásokra történő átállás érdekében kezdeményez további népszavazásokat – közölte...
A Roszatom nukleáris üzemanyaggyártó vállalatának, a TVEL cégnek mindkét üzeme képes a majdani Paks II. Atomerőmű számára...
Átszellemült oroszozásból indította az LMP a Vlagyimir Putyin látogatására időzített figyelemfelkeltő megmozdulását, és figyelemre méltó paranoiával tudatták,...
Az ultraliberális szélsőségesek kommunikációs technológiájának alapvetése, hogy mindig az ellenfél gonoszságáról beszélnek egy adott téma kapcsán, és...
Paks II. nélkül nincs hosszú távú biztonságos áramellátás, és az atomerőmű versenyképessége vitathatatlan – mondta Süli János,...
Kepli Lajos jobbikos képviselő, a fenntartható fejlődés bizottság alelnöke szerdán bejelentette, hogy ismét parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi...
A tervek szerint az idén benyújtják a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítéséhez szükséges létesítési engedélykérelmet –...
Magyarország energetikai helyzete, az ellátásbiztonsági és a nemzetbiztonsági szempontok is indokolttá teszik Paks II megépítését – hangsúlyozta...
A határidő lejárta előtt megtámadta Ausztria az Európai Bíróságon a Paks II. atomerőmű bővítési projekt állami támogatására...
Az új Kurz-kormány döntött arról, hogy perre viszik a Paks 2 engedélyezéséről szóló uniós döntést – állította...
Az orosz meteorológiai szolgálat kedden megerősítette, hogy a ruténium 106-os radioaktív izotópja megengedett értékének ezerszeresét mérték a...
Lázár János szerint az atomerőmű és a napenergia közelebb viheti Magyarországot ahhoz, hogy ne kelljen áramot vásárolnia...
Ausztriának is el kell fogadnia, hogy Magyarország saját maga dönti el milyen módon gondoskodik energiaszükségletének fedezéséről –...
Gyurcsány Ferenc, Medgyessy Péter, Józsa István és Harangozó Tamás után egy újabb (volt) szocialista, jelenleg Együtt–PM-es politikusról,...
Hamarabb kezdjük meg fizetni a paksi gigahitel önrészét, mint az Lázár János mondta, ha pedig késünk a...
Hogy néz ki a paksi bővítés az Európai Unió versenyhatóságának szemszögéből? Nem túl jól – írja az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS