Botrány tört ki, és levették a napirendről a Miskolc következő öt évét meghatározó gazdasági programot a pénteki...
Elképesztő és gusztustalan mosdatás zajlott a híres Lévay-ügyben a baloldal részéről. Kovács Viktor őrnagy az 1990-es években...
I. János Károly volt spanyol király bejelentette hétfőn, hogy elhagyja az országot és külföldön telepszik le. Hírügynökségek...
Két héttel a kinevezése után olyannyira nem csitul a belpolitika vita Gérald Darmanin francia belügyminiszter körül, hogy...
Tüntetés volt Józsefvárosban a polgármester által oda hozott étkeztető cég miatt. Az önkormányzat előtt felsorakozott, nagyrészt roma...
Majd 30 éven át zavartalanul folyt Nyugat-Berlinben Helmut Kentler pszichológiaprofesszor kísérlete, amelynek keretében direkt ismert pedofil férfiaknál...
A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai közösen megfogalmazott kiáltványban álltak ki Csernai Mihály, HÖK-elnök mellett, aki körlevélben...
A nagy-britanniai koronavírus-járvány tetőzése óta először tízezer alá csökkent a Covid-19 betegséggel kórházban kezelt páciensek száma, és...
Az Origo birtokába jutott belső levél tanúsága szerint Csernai Mihály, a Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK-elnöke arra...
Vadai Ágnes valószínűleg némi figyelemre vágyik, ez lehet az oka annak a videónak is, amit ma töltött...
Mint arról a Pestisrácokon többször is beszámoltunk, Csorbai Ferenc, Mohács MSZP-s polgármestere a hétvégén masszív fake news-t...
Felszólította a Fidesz gyulai szervezete Mikóné Hirth Beátát, hogy önkéntes munkával vezekeljen korábbi tette miatt. Mikóné a...
Ahogyan arról napközben a PestiSrácok.hu beszámolt, Czeglédy Csaba, Gyurcsány Ferenc ügyvédje provokatív stílusban beszélt Szarvas Szilveszterrel, a...
2015-ben Wittinghoff Tamás Budaörs város polgármestere megtagadta a tiszteletadást a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjára kitűzött képviselő-testületi ülésen,...
2019. december 31-i hatállyal lemond a parlamenti mandátumáról – jelentette be Gréczy Zsolt az ATV Egyenes beszéd...
A PestiSrácok.hu információi szerint négy magánszemély feljelentést tesz Pikó Andrással szemben, személyes adattal való visszaélés, illetve magántitok megsértése...
Az “ellenzék Borkai Zsoltját” a nyilvánosságnak ígérő Angyal Ügyvédje felbukkanása után most az ATV-n vallott színt Molnár...
Az aktanyilvánosságért szólalt fel cikkében Schiffer András, az LMP társalapítója, amelyet az Azonnali.hu publikált. A volt pártelnök...
A Mindenki Pécsért–MSZP közgyűlési frakciója arról számolt be hétfőn, hogy menesztették/lemondott az MSZP-s Nyőgéri Lajos, a frakció...
Borkai Zsolt, Győr botrányba keveredett polgármesterének nyílt levele után, amelyben a városvezető a kialakult tarthatatlan morális helyzetre...
Ismert, hogy Horváth Csaba összerúgta a port a jobboldalinak cseppet sem nevezhető Átlátszó bloggal, akik lerántották a...
Ismét a Magyar Országgyűlés méltósága ellen intézett támadást a párt és frakció nélküli Hadházy Ákos, aki hétfőn,...
Hadházy Ákos megtalálta a képességeihez illő foglalkozást: ma táblatartóként önmegvalósított az Országgyűlés nyitónapján, miután a bohócság és...
Érdekes gondolatokat osztott meg a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján a Karácsony Gergely és az ellenzék választások utáni...
Ha egyértelműen bebizonyosodik Lackner Csabáról, hogy kokaint fogyasztott és emiatt ostobaságokat beszélt, akkor távoznia kell a közéletből...
Lackner Csaba közösségi oldalán reagált az esetre: a szocialista képviselő nem cáfolja, hogy ő szerepel a felvételeken,...
Farkas Örs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója nyilatkozott az Origónak a pénteken a Karácsony szövetségesének számító kispesti szocialisták...
A tegnapi nap ismét az ellenzék zavaros és bűnös ügyeiről szólt, kiderült ugyanis, hogy kispesti szocialista önkormányzati...
Rendezvényt hirdetett meg a Calea Neamului nevű szélsőséges egyesület az úzvölgyi hősi temetőben október 25-re, miután egy...
A Budapest Honvéd már kedden fellebbezést nyújt be az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfői döntésével szemben, amelyben...
Facebookon adott ki közleményt a Hit Gyülekezete, miszerint ők is elutasítják a Coca-Cola meleglobbiját. Hat kérdést intéztek...
Veszélybe kerülhet Sebastian Kurz újraválasztása egy adatmegsemmisítési botrány miatt – írja a Die Zeit. Az egykori osztrák kancellár...
Több száz oldalas iratanyagot és egy videót tett közzé a chicagói rendőrség Jussie Smollett, a rasszista botrányba...
Szerda hajnalban elhagyta a francia rendőrség Korrupcióellenes Hivatalának épületét Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi...
A Kovászna megyei önkormányzat alelnökéhez hasonlóan Hargita megye önkormányzatának elnökét, Borboly Csabát is megbírságolta 3 ezer lejre...
Olyan cég szerepel adatfeldolgozóként a Hadházy Ákos által kezdeményezett aláírásgyűjtés tájékoztató honlapján, amellyel nem is kötöttek szerződést...
Elégedetlenek a részvényesek az alapító munkájával: nem kizárt, hogy ez Zuckerberg székébe kerülhet, de a botrányok sem...
A szegedma.hu értesülései szerint szerdán délután lemondott alpolgármesteri posztjáról Solymos László, Botka László polgármester egyik bizalmasa. A...
Az Európai Parlament strasbourgi üléstermének bejáratánál szerda délután sorra adta a szemmel láthatóan kényelmetlen interjúkat a csalási...
A Donald Trump és Vlagyimir Putyin összejátszását vizsgáló különleges ügyész két év nyomozás után közölte, hogy „nem...
Reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium arra a hírre, miszerint az angolai elnök mondta le az Orbánnal tervezett...
Hajtóvadászatot indított a saját berkeiben a “kiszivárogtató” ellen a Momentum. A Figyelő ugyanis azt derítette ki nemrég, hogy...
Cikkünk nyomán azonnali hatállyal felmondta a Siófok Kézilabda és Tenisz Club a Fradit lehúzni szándékozó és a...
A magyar választópolgároknak nem tetszik az ellenzéki képviselők a parlamentben bemutatott szerdai botránykeltése, kétharmaduk (66 százalék) szerint...
Távol álljon tőlem, hogy csak így ismeretlenül leszóljam, és nevetség tárgyává tegyem az ugandai parlamentet, ahol, mint...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS