Pesti Srácok

Az MSZP-s Molnár Zsolt magára ismert: szerinte róla beszél az Angyal Ügyvédje

Az MSZP-s Molnár Zsolt magára ismert: szerinte róla beszél az Angyal Ügyvédje

Az "ellenzék Borkai Zsoltját" a nyilvánosságnak ígérő Angyal Ügyvédje felbukkanása után most az ATV-n vallott színt Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója. Állítása szerint megzsarolták, és bár név szerint ismeri az ügy érintettjeit, akik között maga is ott van, de szó sem volt drogos orgiákról. Adódik a kérdés, hogy akkor vajon mi lehet a háttérben?

Molnár szerint mellette egy frissen megválasztott, fiatal MSZP-s polgármestert zsaroltak meg. A nevet azonban többszöri kérdezgetés után sem volt hajlandó elárulni.

– állítja a szocialista pártigazgató. Elmondása szerint egy valamikor az MSZP mellett dolgozó, "magát újságírónak nevező személy" áll a háttérben, aki milliós összeget kért tőle a hallgatásáért. Vujity Tvrtko kérdésére, miszerint az MSZP-közeliként ismert Egyenlítő bloghoz lehet-e köze a zsaroló személyének, Molnár úgy reagált, hogy a műsorvezető jó helyen keresgél. A szocialista politikus nem cáfolta azt a felvetést sem, ami szerint Németh Gábor, az Egyenlítő blog egykori főszerkesztője áll az ügy hátterében.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.