A Gyurcsány-szekta rákapcsolt, minden egyes megszólalásuk egy lábon kihordott agyvérzés, hiszen most már egyáltalán nem ügyelnek a...
Azok után, hogy korábban megírtuk: Dunaújváros jobbikos polgármestere, Pintér Tamás csatlakozhat a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz,...
Budapest közgyűlésének demokratikus frakciói, így a DK polgármesterei és képviselői sem mennek el szó nélkül a fővárosi...
Megjött a második figyelmeztetés Karácsony Gergelynek a DK-tól. Egy korábbi interjúban ugyanis a főpolgármester úgy fogalmazott: nagyon...
Támad a DK – új kampányvideójukból megtudhatjuk: van remény. Azonban nem egy, az Apró-villa által kiadott közleményre,...
Hiába állt össze Gyurcsány Ferenc Botka Lászlóval, így sem tudta megtölteni márciusi lakossági fórumán az IH Rendezvényközpont...
A Demokratikus Koalíció (DK) hétvégén az ország 24 pontján várja majálisozni az “európai” embereket – közölte az...
A Demokratikus Koalíció megnyerte a dominanciaküzdelmet, a Momentum lépéshátránya mára behozhatatlannak tűnik. A többiek pedig továbbra is...
Ahogy, arról korábban beszámoltunk, a Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalícióhoz igazolhat Pintér Tamás, Dunaújváros jobbikos színekben...
Testületi ülést tartott az erzsébetvárosi önkormányzat, ahol az ellenzéki oldal a már megszokott, bejáratott mondókáját hangoztatta. Niedermüller...
Portálunk birtokába jutott információk szerint létrejött egy háttéralku, amely szerint Pintér Tamás, Dunaújváros jobbikos polgármestere a jövő...
Az MSZP-ből nemrégi kilépett Ujhelyi István EP-képviselő a Mandiner megkeresésére nem tudta sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy...
A Fidesz–KDNP támogatottsága áprilisban is stabil volt, a DK visszaesett, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak pedig egyre...
Ez provokáció – ennyit válaszolt Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján, miután a PestiSrácok.hu kollégája...
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója közösségi oldalán reagált a DK plakátkampányára, amelyen azt állítja a párt,...
Európában Magyarországon a legmagasabb az infláció, bérek tekintetében viszont az utolsó előtti helyen állunk, megelőz bennünket Szlovákia...
A kormánypárt reagált a DK sajtótájékoztatóján elhangzottakra. Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc háborúpártiak, támogatták a szankciók bevezetését....
Országos plakátkampányt indított a Demokratikus Koalíció “Orbán Viktor az árakat emeli, Dobrev Klára a béredet fogja emelni”...
Néhány hónapja még azt jósoltuk, hogy dominanciaharcot fog vívni a Demokratikus Koalíció a Momentummal, mára azonban olyan...
A DK árnyék-miniszterelnöke, az ország Elenája nem nyugszik. Most az Indexnek adott egy “lehengerlő” interjút arról, milyen...
Azért akarunk európai Magyarországot, hogy visszaadjuk a munka becsületét – írta a Demokratikus Koalíció (DK) május 1-je...
A “dollárbaloldal” folyamatosan azért dolgozik, hogy Magyarország ne kapja meg az európai uniós forrásokat – jelentette ki...
Az Orbán-kormány leváltása után Budaházy György és társai vissza fognak kerülni a börtönbe – jelentette ki pénteki,...
Európában és az euroatlanti világban a helyzet változatlan, továbbra is a háborúpártiak vannak óriási többségben, akik folyamatosan...
A Demokratikus Koalíció képviselői állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztása, valamint hivatali visszaélés gyanújával feljelentést tesznek Orbán Viktor...
Egyértelműen Bősz Anett lesz a DK főpolgármester-jelöltje, ha a párt végül úgy dönt, hogy nem áll be...
Árnyékkormányinfót tartott tartott a Demokratikus Koalíció, ahol Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter hangoztatta: nem tud olyan dolgot mondani, ami...
Orbán parancsára a fideszes képviselők leszavazták a DK határozati javaslatát, amely lehetővé tette volna a háborús bűnökkel...
Nem tudjuk, hánykor nyitottak ma a kocsmák, de nem is fontos, hiszen Gyurcsány Ferenc az inflációról írta...
Zsíros megbízási szerződést kapott a V. Naszályi Márta vezette I. kerületi önkormányzattól Lamperth Mónika – tudta meg...
A Budaörsi Olvasókör vendége volt szerda este Dobrev Klára, a DK árnyék-miniszterelnöke. A politikus beszélt pártja múltjáról,...
Míg a kegyvesztett, számos jogkörétől megfosztott Molnár Enikő még mindig kuratóriumi tag a Jobbik pártalapítványában, Dobrev Klára...
Gyurcsány Ferenc szemfényvesztő trükkel próbálkozik. Mostanában hazafiként hivatkozik magára, és húsvét kapcsán előszeretettel beszélt a kereszténységről és...
Elvan a gyerek, ha játszik. Valami ilyesmi jutott eszembe, amikor Románia legmegbízhatóbb szövetségeseinek, a Momentumnak, illetve a...
A Mandiner számolt be arról, hogy Gyurcsány Ferenc a Spirit FM vendége volt, a beszélgetésben több témát...
Közúti ellenőrzés során ittas vezetés miatt bevonták a jogosítványomat – ismerte el Bedő Kata. Újpest DK-s alpolgármestere...
Egymásnak adták a kilincset a szegedi városházán, ugyanis az Egyesült Államok nagykövete után Gyurcsány és sleppje látogatta...
Árnyékkormányinfót tartott a Demokratikus Koalíció, ahol felsorolták, milyen ügyekért terheli kizárólagos felelősség Orbán Viktor miniszterelnököt. A visszatartott...
Ilyenkor szokás azt mondani, hogy mi megmondtuk. beigazolódott ugyanis, amit már a tavalyi választási kampány kezdetén kijelentett...
A független és természetesen objektív Kálmán Olga-mítosz évekkel korábban is a vicc kategóriába tartozott, de a Gyurcsány...
A magukat szerényen árnyékminisztereknek tituláló DK-s pártkatonák, mint ismeretes, a napokban éppen Londonban rodeóznak, ám eközben sem...
A brit Munkáspárt vezetőjével, Sir Keir Starmerrel találkozott Londonban, a parlament épületében a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke szerdán....
A Demokratikus Koalíció több képviselője is Londonba utazik, ahol mint árnyékkormány tagok találkoznak a brit árnyékkormány tagjaival....
Az autópályákat fenntartó Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. tájékoztatása szerint a balesetet lokális porátfúvás okozhatta, ami...
Ajánlatot tett a baloldali pártoknak azok támogatásáért cserébe Karácsony Gergely – írja a Magyar Nemzet. Információik szerint...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS