
A Demokratikus Koalíció pert indít, hogy kiderüljön, pontosan mennyiért “kapjuk Európa legdrágább gázát az oroszoktól” – jelentette be keddi, online sajtótájékoztatóján a DK ügyvezető alelnöke.
Molnár Csaba úgy fogalmazott: Vlagyimir Putyin orosz elnök “csúnyán átverte” Orbán Viktor miniszterelnököt, amikor azt állította egy közös moszkvai sajtótájékoztatójukon, hogy a magyarok a piaci ár ötödéért kapják majd az orosz gázt. Az EP-képviselő hozzátette: a kormány “hétszeres rezsiemelése óta tudjuk, hogy ez hazugság volt”, mert éppen a magyarok fizetik a legtöbbet a gázért az Európai Unióban.
Az azonban továbbra sem ismert, hogy a kormány pontosan mennyiért veszi és milyen haszonnal adja tovább a gázt az embereknek
– mondta a politikus. Kiemelte, hogy amikor közérdekű adatigényléssel fordultak az MVM-hez és a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetséghez, akkor az egyik cég semmilyen adatot nem adott ki, a másik pedig kitakarta a legfontosabbakat, például azt, hogy mennyi a gáz ára.
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
elmult30ev
2023-05-31 at 09:20
Orientál
Nagyon mellé lőttél, ráadásul állami cégnél dolgozom
Egyébként meg kötözködj mással, és amit írtál rohadtul nem értem, nem magyar ékezetes betűk, hogy mi van?
(szakmám meg informatikus, szóval duplán kérdezem, mi a bajod?)
Karácsony.sk
2023-05-30 at 21:03
Tátottpofáju liberálfasiszta berom az Ursula SMS-s szerződéseire gondolsz?
Szlovákiából…..
Alcapi
2023-05-30 at 19:06
elmult30ev
2023-05-30 at 16:10
Aki kíváncsi, az hamar megöregszik!
Királytigris
2023-05-30 at 17:28
Csabika!
Amikor MSZP-s voltál, és a kormányban hakniztatok, akkor hányszor emeltétek a gázárat?
Királytigris
2023-05-30 at 17:27
Már előre látom a DK-s pofára esést…
Orientál
2023-05-30 at 17:25
Dk ne pofázzon bele ,mert nemzetközi az ár nem közlése.
Orientál
2023-05-30 at 17:24
elmut30ev Neked minek ?Mert nem magyar ékezetes betűket használsz a begépelésednél ,tehát feltételezhetem rolad hogy nem a mi hazánkban élsz dolgozol és adózol . Tehát közöd nincsen hozzá.
elmult30ev
2023-05-30 at 16:10
Elég egyszerű a kérdés, mennyiért vesszük?
Ezt miért olyan bonyolult megválaszolni?
Pártállástól függetlenül (nem vagyok DK-s, se jobbos, se balos, se semmilyen párt elkötelezettje) kíváncsi lennék rá…
aladin
2023-05-30 at 16:01
Te geciláda Molnár mint ahogy a multkor te pofáztad, Magyarország lakosságának meg az az állami kötelessége, hogy eltakaritson benneteket az árnyékszékes ku….a…ba.
Judit
2023-05-30 at 14:27
Hát igen, ilyenekből áll össze a DK=DögKeselyű rothadt lelkűek bandája.!!!
varga eszter
2023-05-30 at 13:50
Ungarn über alles !2
hát ha nem is ilyen sarkosan fogalmaznék, de minden szavával egyetértek.
De ezek már csak ilyenek, nem változnak.
Azzal még csak – csak tudok azonosulni, ha valaki azért mocsok mert abból haszna van, de ha még haszna sincs?!
Annonim
2023-05-30 at 13:28
Rothadt DK ivadék. Kussolj! Mi közötök van hozzá. Inkább azt hozzátok nyilvánosságra,hogy a Gyurcsány által az IMF től felvett 13.milliárdot hova költötte, a repülőtér bevételével együtt.
.
Ungarn über alles !
2023-05-30 at 13:27
te MoCsa-dék ! államok közötti üzleti szerződés minden részletét csak a két fél együttes akarata alapján lehet nyilvánosságra hozni !
…innentől fogva bármely bíróság előtt baxhatod a koszos anyádat !
Patriot
2023-05-30 at 12:54
Azt nemtudom mennyiért vesszük az oroszoktól, de azt tudom molnár , hogy a ti időtökben a nép vagy fűtött, vagy evett, mert a kettő együtt már nem ment. Úgyhogy ne gázárazz itt , hanem takarodj vissza a csótány valagába büdös komcsi tolvaj!
Rolo
2023-05-30 at 12:23
7x kéne téged jól pofán b@szni????