
Nem cáfolta a Párbeszéd a Magyar Nemzetnek, hogy Karácsony Gergely már nem tagja a pártnak. A mérhetetlen támogatottságú, kizárólag botránykeltéseiről elhíresült Párbeszéd így számos politikusa után immár saját egykori alapítóját, főpolgármesterét is elveszíthette. Minderre egyébként a DK-s Gréczy Zsolt tett nemrég félreérthetetlen utalást. Akik pedig eddig kiléptek a pártjukból, sokan a DK-ba igazoltak át.
Egy egyszázalékos pártból kilépett főpolgármestertől azok után, amit csinált ezzel az ellenzékkel, amikor elüttette magát a villamossal és rászabadította erre az országra és az ellenzékre Márki-Zay Pétert, ennél egy kicsit nagyobb szerénységet és visszafogottságot javasolnék
– mondta szó szerint az ATV-ben a korábban újságírással, szövegírással is foglalkozó Gréczy Zsolt, aki vélhetően pontosan tudta, hogy miről beszél. A DK-s országgyűlési képviselő nem mellesleg arra reagált így, hogy Karácsony előzőleg azt nyilatkozta: száz százalék, hogy jövőre újraindul a főpolgármesteri posztért, és nagyon meglepődne, ha a DK saját jelöltet állítana, mert akkor kiderülne, hogy nem is olyan nagy párt.
A Magyar Nemzet megkereste a Párbeszéd sajtóosztályát, hogy meg tudják-e erősíteni Gréczy Zsolt állítását, amennyiben pedig igen, úgy Karácsony Gergely mikor és milyen indokkal lépett ki a pártból. Lapzártáig ugyanakkor a sajtóosztály nem reagált a lap megkeresésére, azaz nem is cáfolta a Karácsony távozásáról szóló hírt.
Nem indult a társelnöki posztért
Mindezt egyébként számos előzmény is igazolni látszik. Ilyen például, hogy Karácsony Gergely tavaly áprilisban váratlanul bejelentette, hogy nem indul újra a Párbeszéd társelnöki tisztségéért, maga helyett pedig Tordai Bencét ajánlotta, aki el is nyerte a posztot. A Párbeszéd most március végi nagyrendezvényén pedig ugyancsak meglepetésre bejelentették, hogy Párbeszéd – A Zöldek Pártja néven folytatják tovább a politizálást.
Csak semmi pártlogó
Mindeközben a főpolgármester ugyanakkor elkezdte magát úgy pozícionálni, mint aki egy pártokon kívül álló, alapvetően civil valaki lenne, aki pusztán a szavazók akaratából lett főpolgármester. Ezzel összefüggésben éppen a Magyar Nemzet írta meg márciusban, hogy Karácsony ajánlatot tett a baloldali pártoknak azok támogatásáért cserébe. Ennek lényege, hogy a jelenlegi ellenzéki polgármesterek induljanak újra kerületükben a jövő évi önkormányzati választásokon, pártjaik pedig ellenük se állítsanak jelöltet. Mindezt ugyanakkor tegyék mindannyian pártlogók nélkül, egy egységes civil ernyőszervezet jelöltjeiként. Karácsony közölte azt is, hogy ő maga sem közös, hanem támogatott jelölt szeretne lenni, vagyis az ő neve mellett sem akar pártlogókat.
A DK-ba vezetett a kilépő párbeszédesek útja
Bárhogy is alakul majd a DK és a főpolgármester közötti kötélhúzás, a mérhetetlen támogatottságú, kizárólag botránykeltéseiről elhíresült Párbeszéd számos politikusa után immár saját egykori alapítóját is elveszíthette. A korábban távozó politikusok, mint többek között Szűcs Balázs VII. kerületi alpolgármester, Kenéz István Pest megyei alelnök, Kocsis-Cake Olivio pártigazgató, országgyűlési képviselő, illetve Szabó Zsolt dunaújvárosi alpolgármester mind-mind a DK-ba igazolt.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Mohai Balázs
víg gyula
2023-06-01 at 21:28
Kilélphetett magából. De újra magába lép. Adottság.Szerintem hamarosan valamilyen balos párt ep képviselője lesz. Szar ügy.
Orientál
2023-06-01 at 15:21
Karácsony Gergely az vagy ahogy kinéz a főváros ,tehát szemetes gazos még rengeteg milliárdokat vettetek fel a fővárosi lakosság terhére.
2 ÉNAKI
2023-06-01 at 12:33
Kilépett a Párbeszedböl nem oszt es nem szoroz. Többé,úgy sem lesz Föpolgármester. Leszerepelt, tönkre vágta Budapestet.Azok is ráebredhettek szakmabeliségére???? akik.épp rászavaztak.De azt még sem gondolnàm,hogy a DK ban fog kikötni.
tarcsa
2023-06-01 at 12:13
Szarosvödörből a fosos vödörbe. Gejgőke, mi lesz veled? Totális idióta létedre már így is túl sokat élősködtél az adófizetők pénzén. Mehetnél végre haza a Nyírségbe, hátha megtanultál már egy villanykörtét becsavarni. Bár erőteljesen kétlem. Egy hozzád hasonló ugyanilyen hülye jut eszembe, valami Balotelli nevű focista volt ugyanilyen életképtelen agyhalott! Bár az legalább tehetséges focistának indult, az is volt, csak nem tudta megjegyezni milyen színű mezben játszanak a csapattársai.
Dodo
2023-06-01 at 11:45
Tudom, hogy főpolgármester, de olyan jelentéktelen figura, mindenféle elgondolás nélkül. (Jó, a zsebét észben tartja.) Olyan mint, Gy. F. Csak addig népszerű, amíg hatalomra nem jut, akkor az övéi is rájönnek mekkora lúzer.
Én
2023-06-01 at 11:33
Karigeri kiléphetett Tordai Bencéből?
füredi46
2023-06-01 at 11:30
Ennek a dologtalan pojácának volt még miből kilépnie? Létezik még Párbeszéd…? Egyébként pedig mindegy, hogy hol lébecol, mert ő valóban csak egy kis csicska, egy puhány lakáj, neki is a főhazug, piás bösze Gyurcsótány Ferkó parancsol.
Lel
2023-06-01 at 11:27
akkor már csak ketten maradtak,el-szabó meg la-tordai…
Uncle Ment
2023-06-01 at 11:22
Zuglóban a régi vágású maszopos maffiózók
legszívesebben elásták volna. Nagy jellem.
De még 15 évig ez a f.sz lesz a főpolgármester,
mivel nem indul (?) ellenében senki más.
Judit
2023-06-01 at 10:11
Egyetértek “Királytigris” írásával.!!! Az összes moslékkoalíció így is-úgy is a DK=DögKeselyű bandához tartozik, csak most még ennyifélének nevezik magukat.!!!
Kiss Róbert
2023-06-01 at 09:59
EZ MINDENESETRE SZÉGYEN BUDAPESTNEK,
HOGY ENNYIEN TARTJÁK GELGŐT MAGUKHOZ HASONLÓNAK……ÍGY VÁLHAT VESZÉLLYÉ
AZ EGÉSZ MAGYAR KÖZÖSSÉGRE NÉZVE…
EGY BAROM ÜL MAGYARORSZÁG KIRAKATÁBAN…
Theo
2023-06-01 at 09:31
Most ki van adva, hogy ők játsszák azt, hogy függetlenek.
Ezt is a Fleto mondta.
A vegetalo pártjának még úgyis mindegy.
gyozo2018
2023-06-01 at 09:16
Na, és?!
Egy szennycsatornában összpontosul az összes szadesz-reszli és “független”
internáci.
Az pedig a Demakograta Kloákalíció.
Királytigris
2023-06-01 at 09:11
Teljesen mindegy, hogy ez a diszlexiás, tehetségtelen, dilettáns csicska hol rontja a levegőt. Csak csikának alkalmas. Arra is használják, amire való… csicskának.