
Ez provokáció – ennyit válaszolt Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján, miután a PestiSrácok.hu kollégája emlékeztette arra, hogy párttársa, László Imre kórházbezárásokat javasolt még 2019-ben. Tette mindezt azután, hogy az Orbán-kormányt kárhoztatta, mert szerinte rendkívül hosszú várólisták vannak Magyarországon. Végül a mellette álló Komáromi Zoltán segítette ki kollégáját, kifejtve: a kórházak finanszírozását kell rendbe rakni – amiben a Covid-járvány után szerinte a kormány jól teljesített –, a vizitdíj azonban bár az egészségügyi árnyékminiszter szerint hasznos volt, nem tervezik az árnyékkormány programjában annak újbóli bevezetését. Legalábbis egyelőre. Varga szerint egyébként a DK megértette, hogy az emberek elutasítják a vizitdíjat – ha már pártjának elnöke kapcsán ez nem sikerült.
Varga Zoltán kijelentette: az árnyékkormány mindenre (is) megtalálta a megoldást. A Gyurcsány-párt ezúttal az egészségügyet szakértette meg, hiszen emlékezhetünk, az kiválóan ment már 2010 előtt is. Varga Zoltán Komáromi Zoltánnal kiegészülve ismertette: a magyar egészségügy forráshiányos, az ellátási rendszert pedig meg kell reformálni. De természetesen nem úgy, ahogy azt a kormány akarja.
Komáromi szerint ugyanis – az egészségügyi intézmények magasabb finanszírozása mellett – a jogszabályokat is rugalmasabbá, korszerűbbé kell tenni. Valami ilyesmiről szólt az a javaslat is, amivel kapcsolatban néhány hete még a DK a Magyar Orvosi Kamarával karöltve siratta el az egészségügy szabadságát. Gyorsan változik a világ.
Vagyis nem minden, hiszen a vizitdíj még mindig kedves emlékként él a DK egészségügyi árnyékminiszterének és a párt egészének szívében. Komáromi nosztalgikusan idézte fel, hogy az intézkedéssel
korlátoztuk a betegek forgalmát egyes helyeken.
A várólistákra tehát a megoldás az, ha az emberek nem veszik igénybe az egészségügyet. Komáromi továbbá azzal is érvelt, hogy a befolyó pénzből akár a kórházakat is korszerűsíteni lehetett. Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy lehetett volna. Kifejtette továbbá, hogy meglátása szerint bármennyire hasznos is volt szerinte a vizitdíj intézménye, az árnyékkormány programjában nem szerepel a tétel visszahozatala – ahogy a 2006-os választási ígéretekben sem szerepelt a gázár (drasztikus) megemelése –, ugyanis Komáromi szerint
nincs szükség rá jelenleg az egészségügy finanszírozásához.
Tehát az egészségügy alulfinanszírozott, de egyébként mégsem, az ellátás szabályait pedig reformálni kell, csak igazából mindent helyben kell hagyni: összeállt a DK egészségügyi programja.
Varga Zoltán a vizitdíj kapcsán annyit még megjegyzett:
a DK érzékelte a vizitdíj elutasítottságát a magyar társadalomban.
Furcsa megvilágosodás ez egy olyan párttól, amely a rendszerváltás utáni politikatörténet legelutasítottabb figurájának holdudvaraként funkcionál.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Solaris
2023-05-12 at 11:52
Sokkal jobb most,
csak telefonálni lehet,
Gálvölgyi is megszíjja.
Vagynemvaze.
Orientál
2023-05-10 at 14:58
Dk-saival együtt ez a Varga nagyon veszélyes a népre mert ő teljes egészségügyet magánosítaná balliberális zöld elvtársaival együtt az egészségügyet.
Nahát
2023-05-10 at 09:52
Dr. Komáromi Zoltán a DK szakpolitikusa, a covid-járvány idején megtagadta az oltás beadását a betegeinek, igaz, ő maga felvette az oltást. A körzetéből másik körzetbe kellett menniük az embereknek, ha be akarták magukat oltatni. Egyébként pedig fizetős egészségügyet akarnak, ezt Márki-Zay Péter elég részletesen el is magyarázta nekünk, kezdve mindjárt azzal, hogy nem kell minden műtétre Magyarországon fenntartani egészségügyi kapacitást, mert az nagyon drága, a szemműtéteket például végeztethetnénk Indiában! A DK egészségügyi programja az, hogy kivonul az állami ellátásból, és aki tudja, fizesse meg a magánklinikai ellátást. Többek között ez volt, amit az emberek megértettek, és nem kértek a DK-ból.
Gullwing
2023-05-10 at 08:23
Varga egy szellemi fogyatékos…
Tökéletesen leképezi a szektáját.
Alufóliás dk-s idióta.
Puncius Pinatus
2023-05-10 at 07:28
Ezt a szutyok arra is méltatlan, mint “orvos” hogy a székletmintámat a szájával elemezze.
Diplomája lehet a gyurcsány szakdolgozata melle van egy helyen.
Amit a kórházakban elhelyeztetek trezorokat, annak a gigantikus mását kellene megalkotni hermetikus zárral.
Abba benneteket belesűríteni, bezárni a kulcsot eldobni, és az valamelyik óceán közepén elsüllyeszteni.
Ámbár nem tudom a széf tartalma nem szennyezné e az óceánt.
Ungarn über alles
2023-05-10 at 07:26
az Árnyékszékben mindenre találnak megoldást, ha elég türelmesen kotorásznak a saját sz*rukban a szar emberek
lesi
2023-05-10 at 07:23
komáromi milyenfajta torz szülött
angelblind652
2023-05-10 at 07:23
Leesett a tantusz, majdnem olyan gyorsan, ahogy az Európai Ubió intézményeiben történik.
khm
2023-05-10 at 06:18
Hasznos volt ám a kommunista k anyádnak,de nem Magyarországnak!
Ezt a pondrót nem verte még orrba senki?
aladin
2023-05-10 at 06:01
Ez a hülye Komáromi árnyék felcser aki Gyurcsánytól kapta a diplomát, annyi hülyeségeket dumál közben fingja sincs az egészségügyhöz.
moliere
2023-05-10 at 00:49
Lehet minden fizetősaz eü-ben, de annak meg az a két feltétele, hogy
1. rekvirálni a szocialista magánvagyont, lakásokat, házakat, nyaralókat, számlákat.
2. az embereknek a fenti bevételből visszafizetni a befizetett tb összegét.
moliere
2023-05-10 at 00:46
A picsogás ingyen van. A PS meg hülye, hogy a DK számára felületet biztosít. Habár az olvasók valószínűleg nem igazán meggyőzhetők, de ezek a szarrágó lények az altalaj alatti korhadék újraemésztéséből élnek. Ha dobtok nekik, akkor fennmaradnak. Ennyire nem a mi felelősségünk az ún. demokrácia fennmaradása. Ha van rá pénze valakinek, akkor tolja őket, nekünk jók biodíszletnek. Másra úgysem.
De önszántunkból ismertté tenni egy vargát, csak mert nem akkora fasz, mint egy másik dékás, az szerintem öngól, fasság, és nem ezt kéne csinálni. Nincs kifogásom őskövület komcsik hirdetésének, de két feltétele legyen már: 1. legyen nemzetközi szinten is versenyképes és kiváló, 2. legyen már halott.
Szerintem élő bolsikat csak ütni és ütni. Semmi kvaterkázás, mert mindenből épülnek. Csak a halott komcsi a jó komcsi, de annak is csak 1%-a.
Dobrevécser Kloákalíció
2023-05-09 at 23:50
-Vizitdíj-háziorvosnál, a laborvizsgálatoknál, a szakorvosoknál, a klf műszeres vizsgálatoknál, minden kezelésnél;
.
-receptdíj minden egyes gyógyszer kiváltásához: ezért mindegyiket külön receptre írták;
.
Mentődíj 1000,-Ft
.
Kórházi napi ágydíj
.
Nem biztosította a kórház a naponta szedett gyógyszeremet, háziorvossal felírattam, fiam kiváltotta és behozta;
.
Kórházi osztályokat zártak be, alakították elfekvőkké;
Kórházakat vontak össze:
Kivonták a százmilliárdokat az eü-ből
Előkészítettk a kórházprivatozációt, több sávos TB-t.
.
BEVEZETTÉK AZ ÁLTALÁNOSAN FIZETÔS FELSŐOKTATÁST.
.
Megszüntették a 13. havi nyugdíjat és a közalkalmazottak, pedagógusok, köztisztviselők 13. havi fizetését!
2 ÉNAKI
2023-05-09 at 21:37
Gyurcsányék nyomorítottàk az embereket,miközben ök összelopkodták magukat.Nekik ez volt a demokrácia,az élet,amit csak ők éltek meg. Senyvedt a nép,senyvedt gyereke.