komáromi zoltán
A Belügyminisztérium közleményben tudatta: a DK szándékos félretájékoztatással hergeli az egészségügyi dolgozókat
A Demokratikus Koalíció – feltételezhetően a Magyar Orvosi Kamara pontatlan beszámolójára alapozva – tévesen állítja, hogy a szakdolgozók részére biztosított béremelést az alapellátásban dolgozók nem kapják meg – írta a Belügyminisztérium, hozzátéve: ezzel szemben a kormány arról döntött, hogy a praxisok számára az emelés fedezetét biztosítja, az ezt lehetővé tevő jogszabály hamarosan megjelenik.A DK szerint hasznos volt a vizitdíj, de megértették, hogy az emberek nem kérnek belőle (Videó)
Ez provokáció – ennyit válaszolt Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján, miután a PestiSrácok.hu kollégája emlékeztette arra, hogy párttársa, László Imre kórházbezárásokat javasolt még 2019-ben. Tette mindezt azután, hogy az Orbán-kormányt kárhoztatta, mert szerinte rendkívül hosszú várólisták vannak Magyarországon. Végül a mellette álló Komáromi Zoltán segítette ki kollégáját, kifejtve: a kórházak finanszírozását kell rendbe rakni – amiben a Covid-járvány után szerinte a kormány jól teljesített –, a vizitdíj azonban bár az egészségügyi árnyékminiszter szerint hasznos volt, nem tervezik az árnyékkormány programjában annak újbóli bevezetését. Legalábbis egyelőre. Varga szerint egyébként a DK megértette, hogy az emberek elutasítják a vizitdíjat – ha már pártjának elnöke kapcsán ez nem sikerült.Gyurcsányék árnyékminisztere mindig is vizitdíjat akart, ez azóta sem változott
Már 2008-ban is a vizitdíj mellett kampányolt Komáromi Zoltán, a Gyurcsány-párt egészségügyi árnyékminisztere – írja az Origo. A lap cikkéből az is kiderül, hogy Gyurcsány Ferencék a mai napig nem mondtak le a fizetős egészségügy bevezetéséről.A kórházakat is bezáratná Gyurcsányék árnyékminisztere
Igazi profikat szedtek össze Gyurcsányék az árnyékkormányukhoz. Hogy miben profik, azt nem tudjuk, de legalább jó példát mutatnak arra, hogy miért nem szabad a baloldalra szavazni. A gazdasági árnyékminiszterük, Dávid Ferenc az szja-visszatérítést kritizálta, az egészségügyi megbízottjuk pedig kórházakat záratna be – ilyenek az ellenzéki "szakemberek".Ha az ellenzék „szakértőjén” múlna, örökre rajtunk maradna a maszk
Komáromi Zoltán, az ellenzéki összeborulás egészségügyi „szakértője” nekiment a kormánynak azért, mert a világ legtöbb országához hasonlóan Magyarországon is megszűnik a kötelező maszkviselés. Komáromi elborult nyilatkozatai tanúsítják, hogy szerinte, ha kell, erőszakkal is be kell oltani mindenkit akár ötödik vagy hatodik alkalommal is, és ha rajta múlna, örökre rajtunk maradna a maszk. Ha a baloldal nyeri a választást, ebből a figurából valószínűleg egészségügyi miniszter lesz. Komáromi esete is mutatja, hogy a baloldal berkeiben nincs egységes álláspont semmiről, hiszen a múlt héten éppen a járványügyi korlátozások eltörlését követelték az ellenzéki képviselők.Levitézlett szakpolitikusokkal rántaná mocsárba Magyarországot az ellenzéki roncsderbi
Igencsak illusztris és alkalmas szakpolitikusokkal rukkolt elő az ellenzék, képzeljék, a baloldal győzelme esetén a roma ügyekért Lakatos Béla felelne, a szakszervezeti ügyeket pedig a melósok önkéntes megmentője, az MSZP láncos betyárja, vagyis Komjáthi Imre vinné, míg Siófok polgármesterét, Lengyel Róbertet neveznék ki a rendészeti tárca vezetőjének. Nem hiányozhat a sorból Hadházy Ákos sem, aki a korrupció ellen küzdene, a nemek közti egyenlőségért pedig V. Naszályi Márta felelne. Az egészségügyi tárca élére azt a Komáromi Zoltánt tenné a baloldal, aki, nemrég azt hangoztatta, hogy fel keresni és be kell oltani Magyarországon összes oltatlant – derül ki az ATV Híradó riportjából.Fizetős egészségügy, India, holisztikus szülés – Ez a baloldal egészségügyi programja
Fizetős egészségügy, India, holisztikus szülés – ez a baloldal egészségügyi programja – így reagált a nagyobbik kormánypárt Komáromi Zoltán (DK) és a többi baloldali politikus nyilatkozataira. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közleményében felidézte, hogy a Gyurcsány vezette baloldal kormányzása alatt már bemutatta, hogy milyen egészségügyet akarnak: leépítették az állami egészségügyi ellátást, bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, létbizonytalanságban tartották az egészségügyi dolgozókat.A baloldal egészségügyi programja: zárjuk be a kórházakat! (Videóval!)
A választáshoz közeledve egyre több minden derül ki az ellenzék egészségügyi programjáról; például az is nyilvánvalóvá vált, kórházakat zárnának be, a miniszterelnök-jelöltjük pedig Indiába küldené bizonyos műtétre a magyarokat, mert az olcsóbb.Tömegesen záratná be a kórházakat a baloldal (Videó)
Komáromi Zoltán, a baloldal egészségpolitikusa nemrég kórház- és osztálybezárásokat ígért, ha hatalomra kerülne a baloldal. Most párttársa, a DK-s László Imre is azt nyilatkozta: kevesebb kórház is elég lenne Magyarországon. Eközben Márki-Zay Péter, a baloldal jelöltje veszélyes egészségügyi elképzeléseit ismerteti folyamatosan a közvéleménnyel, fűszoknyás felszolgáló lányokkal és indiai szemműtétekkel. És persze vizitdíjjal, kórházi napidíjjal, magánosítással – vagyis fizetős egészségügyi ellátással.Ajánljuk még