Pesti Srácok

Ha az ellenzék „szakértőjén” múlna, örökre rajtunk maradna a maszk

Ha az ellenzék „szakértőjén” múlna, örökre rajtunk maradna a maszk

Komáromi Zoltán, az ellenzéki összeborulás egészségügyi „szakértője” nekiment a kormánynak azért, mert a világ legtöbb országához hasonlóan Magyarországon is megszűnik a kötelező maszkviselés. Komáromi elborult nyilatkozatai tanúsítják, hogy szerinte, ha kell, erőszakkal is be kell oltani mindenkit akár ötödik vagy hatodik alkalommal is, és ha rajta múlna, örökre rajtunk maradna a maszk. Ha a baloldal nyeri a választást, ebből a figurából valószínűleg egészségügyi miniszter lesz. Komáromi esete is mutatja, hogy a baloldal berkeiben nincs egységes álláspont semmiről, hiszen a múlt héten éppen a járványügyi korlátozások eltörlését követelték az ellenzéki képviselők.

Járványügyben is hatalmas a káosz az ellenzék soraiban. Az elmúlt két év során Szabó Tímea folyton hisztizett minden apró lazítás esetén; ha rajta múlna, még mindig nem nyitottak volna ki a teraszok, éttermek, sport- és kulturális létesítmények, a magyarok pedig otthon, házi őrizetben lennének és rég padlót fogott volna a gazdaság. Jakab Péter a kampány során pálfordulást hajtott végre és újabban a korlátozások eltörlését követelte, miközben az első számú egészségpolitikusuk, akiből hatalomra kerülésük esetén jó eséllyel egészségügyi minisztert csinálnának, még az elhíresült kanadai járványügyi szigortól is messzebb menne.

Komáromi Zoltánnak a közelmúltban tett nyilatkozatai tanúsítják, hogy szerinte minden oltatlant fel kell kutatni és akár erőszakkal is beoltani, most pedig – miután a világ országai egymás után törlik el a korlátozásokat és a magyar kormány is bejelentette, hogy végre fellélegezhetünk – Komáromi azért veri az asztalt, hogy függetlenül attól, hogy lecsengőben a járvány ötödik hulláma, mindenki viseljen maszkot. Pedig a baloldal már a múlt héten követelte a járványügyi korlátozások bizonyos részeinek eltörlését, sőt, tüntetést is szerveztek.

A korlátozások eltörlésével kapcsolatban Komáromi Zoltán DK-s politikus a Klubrádiónak fejtette ki szélsőséges nézeteit. Úgy vélekedett: nem szakmai, hanem politikai döntések születnek. Komáromi Zoltán – aki egyébként az ellenzéki összeborulás listájának biztos bejutó helyen szereplő politikusa, a baloldal első számú egészségügyi szakértője – a Klubrádiónak azt mondta, nem támogatja a kormány jövő héttől érvényes intézkedéseit, annak ellenére, hogy a baloldal már múlt héten követelte több járványügyi korlátozás eltörlését.

PestiSracok facebook image

Forrás: Klubrádió; Fotó: YouTube

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.