maszk
Ha az ellenzék „szakértőjén” múlna, örökre rajtunk maradna a maszk
Komáromi Zoltán, az ellenzéki összeborulás egészségügyi „szakértője” nekiment a kormánynak azért, mert a világ legtöbb országához hasonlóan Magyarországon is megszűnik a kötelező maszkviselés. Komáromi elborult nyilatkozatai tanúsítják, hogy szerinte, ha kell, erőszakkal is be kell oltani mindenkit akár ötödik vagy hatodik alkalommal is, és ha rajta múlna, örökre rajtunk maradna a maszk. Ha a baloldal nyeri a választást, ebből a figurából valószínűleg egészségügyi miniszter lesz. Komáromi esete is mutatja, hogy a baloldal berkeiben nincs egységes álláspont semmiről, hiszen a múlt héten éppen a járványügyi korlátozások eltörlését követelték az ellenzéki képviselők.Ismét lyukra futott az ellenzéki heccsajtó Orbán Viktor maszkviselésével kapcsolatban
Miután az ellenzéki heccsajtó telekürtölte a magyar nyilvánosságot azzal, hogy a miniszterelnök úgy látogatott el egy cukrászdába, hogy közben megszegte a vonatkozó járványügyi szabályokat kiderült: az egész ismét egy ordas nagy hazugság. Orbán Viktor ugyanis helyben fogyasztott, ezért nem vonatkozott rá a maszkviselési kötelezettség a pátyi cukrászdában, ahol vasárnap járt - írja az origo.hu.Kormányinfó – Hamarosan eldobhatjuk a maszkot, nem kell védettségi igazolvány a szállodákban, éttermekben
Újabb lazításokat jelentett be a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely közölte: az öt és fél millió beoltott ember elérésétől nem kell maszkot viselni belső terekben sem, az egészségügyi intézményekben azonban továbbra is kötelező lesz a védőeszköz használata. A védettségi igazolványra sem lesz szükség az éttermekben, szállodákban. A tájékoztatón szó volt még a jövő héten induló nemzeti konzultációról is, amelynek egyik témája a pedofilellenes törvénycsomag lesz; annak is leginkább a gyermekek védelmével kapcsolatos részénél kíváncsi a kormány az emberek véleményére. Július elsejétől jön a zöld kártya is, amelynek segítségével könnyebben utazhatunk az uniós tagországok között.Szabad ballagási ünnepségeket szervezni a friss kormányrendelet szerint
A ballagási ünnepségek felmentést kapnak a rendezvény- és gyűlésszervezés tilalma alól – mondja ki egy hétfő este megjelent kormányrendelet. Az új szabályozásnak örülhetnek az érettségizők, ugyanis ennek lényege, hogy a ballagási rendezvény az intézmények nyitott, épületen kívüli területein, május 25. napját követően megtarthatóak. Az eseményen részt vehetnek nem védett személyek is, és a maszk viselése nem mindenkinek kötelező – írja a portfolio.hu.Parlamenti pantomim: ilyen az, amikor Gyurcsány arcába vágják az igazságot (Videóval!)
A DK elnöke nem bírta ki, hogy ne kiabáljon bele, amint egy képviselőtársa felszólal az Országgyűlés hétfői ülésén. Gyurcsány Ferenc a járványügyi szabályokra magasról téve, úgy felhúzta magát, hogy még a maszkját is lekapta, hogy hangosabban tudjon zavarogni.Huszonötmillió darab van raktáron abból az FFP2 típusú maszkból, ami Kálmán Olga szerint hiánycikk a kórházakban
Kálmán Olga DK-s politikus pénteki sajtótájékoztatóján azt állította, nincs elegendő mennyiségű maszk a kórházakban, így az egészségügyi dolgozóknak többször is használniuk kell az FFP2 típusú egyszer használatos maszkot. A Koronavírus Sajtóközpont válaszában kifejtette: FFP2-FFP3 maszkból több, mint 25 millió darab van a raktárakban.A maszkviselés ellen is csak maszkban szabad tüntetni Berlinben
A koronavírus miatti maszkviselés ellen tüntetők is csak maszkban tüntethetnek a jövőben Berlinben a német főváros keddi rendelkezése nyomán. A döntés szerint azok, akik demonstrálni akarnak közterületen, és számuk meghaladja a százat, kötelező, hogy maszkot viseljenek. Kivételt csak az autós és biciklis tüntetések élveznek.Egyre többen nem hordanak maszkot, sok esetben verekedésig fajulnak a viták
Egyre több konfliktust okoz, hogy egyesek nem hajlandók felvenni a maszkot, sok esetben tettlegességig fajul a vita. Egy hónapja egy buszsofőrt úgy megvertek, hogy beállt nála az agyhalál, most pedig baseball ütőkkel estek neki egy férfinak egy mosodában. Utóbbiról egy videó is felkerült az internetre, írja a V4NA.Ajánljuk még