Pesti Srácok

Szabad ballagási ünnepségeket szervezni a friss kormányrendelet szerint

Szabad ballagási ünnepségeket szervezni a friss kormányrendelet szerint

A ballagási ünnepségek felmentést kapnak a rendezvény- és gyűlésszervezés tilalma alól – mondja ki egy hétfő este megjelent kormányrendelet. Az új szabályozásnak örülhetnek az érettségizők, ugyanis ennek lényege, hogy a ballagási rendezvény az intézmények nyitott, épületen kívüli területein, május 25. napját követően megtarthatóak. Az eseményen részt vehetnek nem védett személyek is, és a maszk viselése nem mindenkinek kötelező – írja a portfolio.hu.

A rendelet arról is szól, hogy a ballagás helyszínen megengedett a tartózkodás, vagyis vendégek is részt vehetnek az eseményen. A portál rámutat, hogy lényeges részletszabály, hogy a ballagási rendezvényen a ballagó gyermek, illetve tanuló meghívott személyek életkortól, illetve koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek, azzal, hogy a nevelési, oktatási intézmény zárt részeiben nem tartózkodhatnak. Azt is kimondja a rendelet, hogy a ballagási rendezvény helyszínére történő belépés rendjét, a nevelési, oktatási intézmény zárt részein történő áthaladás rendjét, valamint az egy ballagó által meghívható, a nevelési, oktatási intézmény területén lévő szabadtéren zajló eseményeire beléptethető meghívottak számát a nevelési, oktatási intézet vezetője állapítja meg.

A résztvevőknek maszkot kell viselni

A rendelet értelmében a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása céljából az intézmény vezetője a ballagási rendezvényen betartandó magatartási szabályokat állapíthat meg. A meghívottak, valamint a ballagási rendezvény résztvevői orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot olyan módon kötelesek viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje. Ez alól azonban mentesül azonban a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személy, a ballagó és a ballagási rendezvényen fellépő személy is.

PestiSracok facebook image

Az Orbán Viktor által aláírt rendelet május 18-án, vagyis kedden hatályba is lép. Emlékezetes, 2020-ban a járványhelyzet miatt elmaradtak a ballagások. A legtöbb helyen online búcsúztatták el a diákokat.

Forrás: portfolio.hu; Fotó: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.