komáromi zoltán
Fidesz: Szégyen, amit a baloldal művel
A nagyobbik kormánypárt a szocialista Bangóné Borbély Ildikó és a Gyurcsány-párt politikusának, Komáromi Zoltánnak a nyilatkozatára reagált. A Fidesz sorra vette a koronavírus-járvány idején a balliberális pártok által tanúsított minősíthetetlen viselkedést és magatartás.Hiába az ellenzéki hangulatkeltés, alacsony a magyar halálozási ráta az unió tagállamaihoz képest
Az ellenzék Gyurcsány Ferenc vezérletével igyekszik gyöngének beállítani a magyar védekezést, amihez irreleváns, félrevezető statisztikákat hívnak segítségül. Az adatok alaposabb – népesség- és időarányos – vizsgálatából azonban az derül ki, hogy hazánkban az uniós átlagnál lényegesen alacsonyabb a járvány halálozási rátája, Nyugat-Európában pedig több áldozata van a koronavírusnak, mint a kontinens keleti felén – írja a Magyar Nemzet az ellenzéknek a magyar halálozási adatokat bíráló kijelentéseire reagálva.Játék korlátok nélkül
Az ellenzék egy része szabályosan unatkozhat most, a járvány idején, amiért a magyarok, vagyis az általuk megszólítani kívánt szavazópolgárok elsöprő többsége sugárban szarja le, hogy miről mi a véleményük – a közéleti fogyasztásunk kimerül a járvány aktualitásainak és a kormányzat döntéseinek követésében. Ez a rendkívüli helyzet arra sarkallja az ellenzék legfelelőtlenebb részét, hogy játékokkal foglalják el magukat. Részben megpróbálják megjósolni, hogy mi lesz a kormány következő döntése, és e döntés tartalmát jól időzítve, két-három órával korábban nekiállnak követelni, majd később győzelmi jelentéseket harsognak arról, hogy a kormány becsicskult, ők parancsolnak. Részben pedig olyan intézkedéseket követelnek, amelyek bevezetésére csak akkor lenne módunk, ha tényleg egy szimulációban élnénk, és egy ügyes hekker feltörné a programot, aztán bepötyögné az örök élet meg a végtelen energia parancssorait.Gyurcsány az orvosi kamarába is betette a lábát: a DK pártelnökének államtitkára, Kincses Gyula lett a szervezet elnöke
Gyurcsány Ferenc államtitkára, a vizitdíj idején regnáló Kincses Gyula lett a Magyar Orvosi Kamara új elnöke, akit a kamara mai tisztújító nagygyűlésén 202–120 szavazataránnyal választottak meg a MOK-ot 16 éve vezető Éger István ellenében – tudta meg a PestiSrácok.hu. A 67 éves, korábban fül-orr-gégészként praktizáló Kincses Gyula a kamarán belül szerveződött Újratervezés orvoscsoport tagja és képviselője, amely egyértelműen a kamara progresszív szárnya, és amely tavaly februárban bontott zászlót a több, mint 40 ezer orvost tömörítő kamarán belül. A baloldaliak ezzel megszállták az orvosi kamarát: Kincses Gyulán keresztül Gyurcsány Ferenc tette be a lábát a szervezetbe.Ajánljuk még












