Pesti Srácok

Gyurcsány az orvosi kamarába is betette a lábát: a DK pártelnökének államtitkára, Kincses Gyula lett a szervezet elnöke

Gyurcsány az orvosi kamarába is betette a lábát: a DK pártelnökének államtitkára, Kincses Gyula lett a szervezet elnöke

Gyurcsány Ferenc államtitkára, a vizitdíj idején regnáló Kincses Gyula lett a Magyar Orvosi Kamara új elnöke, akit a kamara mai tisztújító nagygyűlésén 202–120 szavazataránnyal választottak meg a MOK-ot 16 éve vezető Éger István ellenében – tudta meg a PestiSrácok.hu. A 67 éves, korábban fül-orr-gégészként praktizáló Kincses Gyula a kamarán belül szerveződött Újratervezés orvoscsoport tagja és képviselője, amely egyértelműen a kamara progresszív szárnya, és amely tavaly februárban bontott zászlót a több, mint 40 ezer orvost tömörítő kamarán belül. A baloldaliak ezzel megszállták az orvosi kamarát: Kincses Gyulán keresztül Gyurcsány Ferenc tette be a lábát a szervezetbe.

Kincses Gyula Gyurcsány Ferenc államtitkára volt a vizitdíj bevezetése idején. Ahogy azt korábban a Magyar Nemzet is megírta, Kincsest az az Újratervezés nevű csoport támogatta az indulásban, amelynek tagjai közé tartozik például az ellenzéki sajtóban rendszeresen megszólaló Lénárd Rita, aki az elmúlt időszakban volt, hogy a Demokratikus Koalíció egészségpolitikusával, László Imrével jelent meg a médiában. Ugyancsak az Újratervezés-csoporthoz köthető Komáromi Zoltán, aki a 2014-es választás előtt Bajnai Gordon csapatában, majd a 2018-as voksolást megelőzően Karácsony Gergely mellett dolgozott. Komáromi később – Kálmán Olga csapatát segítendő – belépett a Demokratikus Koalícióba, annak egészségügyi kabinetében tevékenykedik, amelyet a párt honlapja szerint László Imre vezet.

A Magyar Nemzet értesülései szerint az Újratervezés Facebook-csoportjában László Imre, Komáromi Zoltán és Kincses Gyula mellett Drajkó Zsombor, a Momentum egészségpolitikusa is aktív. A Magyar Nemzet forrása állítja, hogy a baloldalhoz köthető orvosok a MOK-ot trójai falónak használnák, hogy egykori bukott politikusoknak segítsenek visszatérni az aktuálpolitikai csatározásokba, és Kincses Gyula pozícióba kerülése esetén a kamarából valós szakmai szervezet helyett valójában politikai funkciót ellátó, a Demokratikus Koalíciót kiszolgáló szócső válhatna. A Magyar Nemzet információi szerint az Újra­tervezés tagjai a fiatalabb orvosokat, rezidenseket szervezetten az idősebb kollégáik és a MOK jelenlegi vezetése ellen hangolják.

Vezető kép: MTI/Kovács Attila

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.