Pesti Srácok

A baloldal egészségügyi programja: zárjuk be a kórházakat! (Videóval!)

A választáshoz közeledve egyre több minden derül ki az ellenzék egészségügyi programjáról; például az is nyilvánvalóvá vált, kórházakat zárnának be, a miniszterelnök-jelöltjük pedig Indiába küldené bizonyos műtétre a magyarokat, mert az olcsóbb.

Márki-Zay Péter remek érzékkel választja ki szakpolitikusait; így tett akkor is, amikor felkérte Komáromi Zoltánt, hogy segítse munkáját. A DK háziorvosa arról lett többek között ismert, hogy a 2019-es önkormányzati választás után zsíros szerződéseket kötött az ellenzék kezére került kerületkkel és városokkal, valamint a covid-járványok során teljes mellbedobással szidta a kormány összes intézkedését, kiemelt figyelmet fordítva a kínai és az orosz vakcinára. Dr. Komáromi az elmúlt hetekben több interjút is adott; az ATV-nek például úgy fogalmazott, hogy centralizációra van szükség, magyarul kisebb, vidéki kórházakat záratna be az Együtt és az MSZP korábbi politikusa. Ugyanezen a véleményen van amúgy László Imre XI. kerületi DK-s polgármester is; ő konkrétan kijelentette, kevesebb kórház is elég lenne.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Komáromi.

Az Origo szemléjében megjegyzi: Kiszelly Zoltán szerint, ha Márki-Zay nyilatkozatait vesszük, akkor ő egy amerikai típusú társadalmat akar létrehozni. Éppen ezért beszél a világpiaci árak elfogadásáról, a benzinár-befagyasztás és a rezsicsökkentés ellen, valamint az egészségügy magánosításáról. Teljesen más a hazai helyzet, ráadásul az egészségügy piacosítására egyszer nemet mondtak az emberek 2008-ban. A szakember szerint pontosan itt ér össze Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay politikája: az egyes szolgáltatások megdrágítása révén csökkentenék azok igénybevételét.

– tette hozzá, majd azzal folytatta: ha az egészségügyben üzleti modell jönne, akkor mindenkinek többet kell fizetnie, ha pedig az egészségügy üzlet, akkor aki idős és beteg, annak lényegesen többet kell fizetnie, tehát a nyugdíjasokat és a szegényeket érintené ez nagyon súlyosan.

Márki-Zay Péter kézműtétje után

Márki-Zay több utcafórumon is ismertette már, milyen egészségügyi modellt képzel el; azt mondta például egyszer, hogy szüléshez tulajdonképpen nem is kell orvos, elég csak a szülésznő is ahhoz, hogy világra jöjjön egy gyermek. Máskor arról beszélt, hogy a járóbeteg-ellátásban támogatja az egészségügyi intézmények centralizálását, vagyis azt, hogy több intézményből csak egy maradjon meg, a többit pedig megszüntessék. Tömegesen záratna be szülészeti és sürgősségi osztályokat is. Márki-Zay a különböző nyilatkozataiban azt is egyértelművé tette, hogy kormányon az egészségügyi intézmények fizetőssé tételében is a 2010 előtti balliberális vezetés politikáját követné.

– közölte Márki-Zay, aki szerint az állapotok javításán csak "drasztikus magánosítás" segíthet, magyarul újra hozná a Gyurcsány-korszakban már megismert kórházprivatizációt, magánkézbe adná az egészségügyet.

Tessék Indiába menni egy műtétre

Mint arról portálunk legutóbb beszámolt, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a szemműtétek kapcsán azt mondta, az amerikai biztosítók azt a gyakorlatot követik, hogy inkább menjen el a beteg, adnak repülőjegyet, el lehet menni Indiába szemet műttetni.

– fogalmazott az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

Forrás: Origo; Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.