Pesti Srácok

Levitézlett szakpolitikusokkal rántaná mocsárba Magyarországot az ellenzéki roncsderbi

null

Igencsak illusztris és alkalmas szakpolitikusokkal rukkolt elő az ellenzék, képzeljék, a baloldal győzelme esetén a roma ügyekért Lakatos Béla felelne, a szakszervezeti ügyeket pedig a melósok önkéntes megmentője, az MSZP láncos betyárja, vagyis Komjáthi Imre vinné, míg Siófok polgármesterét, Lengyel Róbertet neveznék ki a rendészeti tárca vezetőjének. Nem hiányozhat a sorból Hadházy Ákos sem, aki a korrupció ellen küzdene, a nemek közti egyenlőségért pedig V. Naszályi Márta felelne. Az egészségügyi tárca élére azt a Komáromi Zoltánt tenné a baloldal, aki, nemrég azt hangoztatta, hogy fel keresni és be kell oltani Magyarországon összes oltatlant – derül ki az ATV Híradó riportjából.

Hadházy Ákos leszögezte, nem lehetséges, hogy minden korrupciós ügynek megtalálják a jogi felelősét, mert több 10 ezer ilyen eset is lehet. Ugyanakkor az a célja, hogy olyan jogi környezet alakuljon ki, ami megnehezíti a „következő időszak esetleges elkövetőinek a dolgát.” A roma ügyekért Ács korábbi polgármestere, Lakatos Béla felel.

– sipákolt Lakatos Béla.

PestiSracok facebook image

Az ellenzéki lista pontos összetétele ugyan még nem ismert, de az valószínűnek tűnik, hogy három roma képviselő is biztos befutó helyet kap a közös listán. Lakatos Béla az oktatásban látja a felzárkózás esélyét. A nemek közti egyenlőség V. Naszályi Márta területe lesz. Budavár polgármestere szerint a családon beüli erőszak nem magánügy és az állam igenis fel kell vállalnia annak a felelősségét, hogy ezt közügyként tekintse. A Nőkért egyesület elnöke, Antoni Rita egy lehetséges új kormánytól elsősorban az isztambuli egyezmény elfogadását várja, de kiemelten fontosnak tartja a nőkre háruló szociális terhek csökkentését és a nemek közti bérkülönbségek kiegyenlítését is. A sajtótájékoztatón felszólalt a szakszervezeti ügyekért felelős Komjáthi Imre is és a rendészeti kérdésekért Lengyel Róbert is. Az egészségügyi tárcavezető az a Komáromi Zoltán aki, nemrég azt nyilatkozta, hogy fel keresni és be kell oltani a koronavírus elleni vakcinákkal az összes oltatlant.

– közölte Hollik István. A Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: fontos, hogy erőt mutassanak, hogy megmutassák, nagyon sokan vannak, akik nem hagyják kárba menni az elmúlt 12 év közösen elért eredményeit. Továbbá nem hagyják azt sem, hogy Gyurcsány Ferenc és emberei visszatérjenek a politikába.

Forrás: atv.hu; Fotó:atv.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.