Pesti Srácok

Gyurcsányék megzuhantak: már a viccpárt is népszerűbb, mint a legtöbb ellenzéki párt

Gyurcsányék megzuhantak: már a viccpárt is népszerűbb, mint a legtöbb ellenzéki párt

A Fidesz–KDNP támogatottsága áprilisban is stabil volt, a DK visszaesett, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak pedig egyre több szimpatizánsa lett – derül ki a Republikon Intézet legfrissebb pártpreferencia-kutatásából, amit a Telex szemlézett. A baloldal válságát jól mutatja, hogy a viccpárt már több országgyűlési frakcióval rendelkező formációt maga mögé utasított. Eközben a Fidesz-KDNP stabilan őrzi támogatottságát– így pedig relatíve növelni is tudta előnyét.

Az április 21–28. között végzett felmérés eredményei szerint a Fidesz–KDNP változatlanul 34 százalékon állt a teljes népesség körében. A pártválasztók körében 48 százalék a koalíció támogatottsága, egy százalékponttal magasabb, mint márciusban. A Fidesz–KDNP a téli visszaesése után tehát stabilizálódni tudott; a múlt hónapban szintén 34 és 47 százalékot mértek a pártszövetségnek.

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció támogatottsága a teljes népesség körében 2, a pártválasztóknál 3 százalékpontot zuhant, jelenleg 12, illetve 17 százalék szavazna a pártra. Mivel 2022 óta ilyen visszaesés nem történt, a Republikon szerint ennek hátterében az állhat, nem tetszett áprilisban a választóknak, hogy Gyurcsány Ferenc és a DK nyíltan támadta Karácsony Gergely főpolgármestert, és meglebegtette, hogy ellenjelöltet indítana Budapesten– írja a Telex.

A hónap nyertese ugyanakkor a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, mivel a teljes népesség körében 1, a pártválasztók körében 2 százalékponttal nőtt a párt támogatottsága, így 4 és 5 százalékon áll. Ez azt jelenti, hogy a párt most először eléri a parlamenti küszöböt. A Republikon szerint ugyanakkor fontos figyelembe venni azt a visszatérő tapasztalatot, hogy a szavazás napján hajlamosak gyengébben szerepelni.

Hiába bontott kordont a Momentum, így is visszaestek

A Momentum támogatottsága a márciusi fellendülést követően kismértékben visszaesett, 1-1 százalékpontot veszítettek mind a teljes népesség, mind a pártválasztók körében, jelenleg 5, illetve 7 százalék szavazna a pártra. A kisebb ellenzéki pártok támogatottsága szintén stagnált vagy minimális eltérést mutatott: az MSZP továbbra is 3 százalékon áll a teljes népesség, 5 százalékon a pártválasztók között, az LMP változatlanul 3, illetve 4 százalékos támogatottsággal bír, a Párbeszéd szintén stagnál, 1 és 2 százalékon áll, a Jobbik hosszú idő után először minimális, 1-1 százalékpontos erősödéssel 3 és 4 százalékos támogatottságot tudhat magáénak – derült ki a felmérésből.

Forrás: Telex
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.