támogatottság
Leányálmát osztotta meg Donáth Anna arról, hogyan szelídítené meg Gyurcsányékat
A Momentum korábbi elnöke, Fekete-Győr András regnálása alatt azzal kampányolt, hogy ők sosem fognak összeállni a DK-val, aztán nem győzte magyarázni, hogy miért kötöttek végül szövetséget. A volt pártelnök hibájából úgy tűnik, nem tanult kollégája, Donáth Anna, aki most olyanokat mond, hogy előbb oszlatják fel magukat, mint hogy összeálljanak újra Gyurcsányékkal, illetve hogy a DK a hazugság kultúráját képviseli. Hazugság ide vagy oda, az önkormányzatokban azért együttműködik a két banda, amit Donáth büszkén vállal, egy belső hang pedig azt suttogja, hogy jobb, ha megjegyezzük a momentumos üdvöske szavait, mert egy-egy "rendkívüli" összeállásnál fogjuk még emlékeztetni nagy kijelentéseire. Továbbá megismerhetjük Donáth vágyvezérelt álmát arról, hogyan akar a Momentum az ellenzéki összefogás élére állni. És megszelídíteni Gyurcsányt. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.