Pesti Srácok

Csökkent Joe Biden támogatottsága

null

Eddigi mélypontja közelébe került Joe Biden amerikai elnök támogatottsága az AP hírügynökség által csütörtökön közölt országos közvélemény-kutatás adatai szerint.

Az elnök munkájáról elégedetten nyilatkozók aránya 38 százalék volt, a februári 45 és januári 41 százalék után. Biden támogatottsága a megugró infláció, és ezen belül is a rekordszintre dráguló üzemanyagok nyomán tavaly júliusban érte el eddigi mélypontját, 36 százalékkal, az elmúlt hónapokban ugyanakkor meghaladta a 40 százalékot az AP hírügynökség és a NORC közvélemény-kutató közös felmérése alapján. Az elnök gazdaságpolitikáját a friss felmérés alapján a megkérdezettek 31 százaléka, miközben külpolitikáját 39, klímapolitikai intézkedéseit pedig 41 százaléka támogatja. Az elemzésből kiderül, hogy az elnök támogatottsága elsősorban a 45 évnél fiatalabb demokrata szavazók elpártolása miatt romlott, akik körében Biden intézkedései 66 százalékos támogatottságot élveznek, miközben az idősebb demokraták körében 85 százalékost. Ezen belül az elnök gazdasági intézkedéseit a demokratákhoz tartozó fiatalok 54 százaléka, míg az idősebbek 72 százaléka támogatja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Susan Walsh

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.